Őrizetben a moszkvai terrorakció gyanúsítottjai
Mik ezek?
XAz előállított személyek közül kettőt, a feltételezett merénylő Magomed Jevlojev kiskorú öccsét és húgát őrizetbe is vették - jelentette szerdán az Interfax hírügynökség és a Kommerszant című orosz lap. Egy harmadik személy, bizonyos Adan Genizsev őrizetbe vételének kérdését a bíróság nem tárgyalta, mivel a nyomozók adatai és az illető irataiban szereplő adatok nem egyeztek. Egy Iszlam Jevlojev nevű férfit keresnek még, de arról nem szól a tájékoztatás, hogy rokonságban áll-e az elkövetővel.
A titkosszolgálatok vezetői kedden zárt ajtók mögött tájékoztatták a duma illetékes bizottságának tagjait a nyomozás állásáról, s megismételték azt, amiért korábban Dmitrij Medvegyev elnök éles bírálatban részesítette őket, hogy ugyanis a 36 ember életét kioltó bűnügyet felderítették. Neveket nem mondtak, azzal indokolva ezt, hogy a veszélyeztetné a nyomozást.
A Kommerszant szerint azonban Ingusföldön nem volt nehéz a gyanúsítottak nevének nyomára jutni, a jogvédők pedig felháborodottan szóltak arról, hogy a hatóságok jobb híján fiatalkorúakat vesznek őrizetbe, a két testvér ugyanis 15 és 16 éves.
Az újság szerint a két fiatalkorút egyelőre nem küldték el sem Moszkvába, ahol a nyomozás folyik, sem a legközelebbi fogházba.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Mexikó | 4 |
| 2 | Uruguay | 7 |
| 3 | Dél-Afrika | 4 |
| 4 | Franciaország | 1 |
B csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Argentína | 9 |
| 2 | Dél-Korea | 4 |
| 3 | Görögország | 3 |
| 4 | Nigéria | 1 |
D csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Németország | 6 |
| 2 | Ghána | 4 |
| 3 | Ausztrália | 4 |
| 4 | Szerbia | 3 |
F csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Paraguay | 5 |
| 2 | Szlovákia | 4 |
| 3 | Új-Zéland | 3 |
| 4 | Olaszország | 2 |
G csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Brazília | 7 |
| 2 | Portugália | 5 |
| 3 | Elefántcsontpart | 4 |
| 4 | Észak-Korea | 0 |
H csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Spanyolország | 6 |
| 2 | Chile | 6 |
| 3 | Svájc | 4 |
| 4 | Honduras | 1 |
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Gallicus 2011. február 10. 08:15
Mit keres itt ez a régi VB menetrend?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









