Egészségre ösztönöztek
— 2011. június 1-jén kezdődött a programunk, amely idén június 30-án ér véget. Mintegy hetvenhárom millió forintot nyertünk a programok megvalósítására — tudtuk meg Korbán Évától, az ESZESZ vezetőjétől.
A program célja, hogy a kistérségben élő lakosok fizikai, szellemi, és mentális állapotát javítsák. Ennek érdekében a projekt lebonyolítói első lépésben mind a tizennyolc településre egészségtervet készítettek. Az elmúlt egy év igen mozgalmasan telt.
— Kiemelt figyelmet fordítottunk a daganatos betegségben, cukorbetegségben szenvedőkre, azokra, akik egészségét veszélyezteti az elhízás. Ugyancsak előtérbe helyeztük a mozgásra való ösztönzést is — folytatta Korobán Éva.
Egészségnapokat szerveztek, tömegsport-lehetőséget biztosítottak. Több népességcsoport számára klubot szerveztek, amelyek rendkívül népszerűek lettek.
— Életvezetési tanácsadással is segítettük a kistérség lakosságát. Népszerű volt a négy településen megszervezett filmklubunk és a battonyai főzőklubunk is — nyilatkozta az ESZESZ vezetője. Két túrát is szerveztek az elmúlt időszakban: Dombegyházra gyalogtúrát, Mezőhegyesre pedig kerékpártúrát.
A projekt még nem ért véget, de a visszajelzések szerint sokaknál elérték a kitűzött célt: a korábbinál egészségtudatosabban élnek. Vannak, akiknél a projekt hatására alakult ki a rendszeres mozgás, a testsúlycsökkentés iránti igény. A szűrővizsgálatoknak köszönhetően többeknél például magas vérnyomás, cukorbetegség gyanúja merült fel. Őket a megfelelő szakemberekhez irányították. Így, a betegség korai felismerésével javult az életminőségük.
„Komplex egészségmegőrző program Battonyán és a mezőkovácsházi kistérség többi településén”
TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2009-0010
Pályázó: Battonya Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet
A pályázó címe: 5830 Battonya, Hunyadi János u. 65.
A projekt kezdete: 2011. január 1.
A projekt vége: 2012. június 30.
Megítélt támogatás: 72.902.323 Ft
A beol.hu címlapjáról
- Így biztos kibírhatóbb lesz a kánikula
- Ő lopta el a Samsung Galaxy-t, felismeri?
- Vizet osztanak a csabai vasútállomáson is
- Hova tűntek a fejkendős nénikék?
- 54 ezerből él egy tiszántúli fiatal
- Orosházi főigazgató a dunai gátakon - interjú Molnár Bélával
- Fokozták a hőségriadót - Békés megye is érintett
A beol.hu legolvasottabb cikkei
- Ő lopta el a Samsung Galaxy-t, felismeri?
- Félmillió forinttal távoztak a trükkös csalók
- Hova tűntek a fejkendős nénikék?
- Fokozták a hőségriadót - Békés megye is érintett
- Judit és Andrea szalámit lopott, de lebuktak
- A régi trafikos már árut sem rendel - kifogyhatnak a készletek Békésben is
- 54 ezerből él egy tiszántúli fiatal
- A kormány stratégiai megállapodást kötött a Linamarral is
- Magyar Úszás Napja ingyen fürdőbelépővel
A beol.hu legvitatottabb cikkei
- Egy devizahitel nélküli állampolgár nyílt levele a károsultaknak
- Facebookra és YouTube-ra költözik a mezőgyáni valóság
- Tüntetők várták Csabán Gyöngyösi Mártont
- Frakcióülés, Orbán-álarcok, Békemenet
- Orbán egy gyulai pedagóguscsaládnál teázott
- Tüntetéssel várja a zsidó hitközség Gyöngyösi Mártont
- A nap képe: Segítünk! - Gyorsan mém lett Pintér sms-e
- A Viharsarokból is indul éhségmenet Budapestre
- Mesterházy: bűncselekmény a trafikmutyi



