Közélet

2016.12.02. 17:43

Közösségfejlesztés az Almásy-kastélyban

A rendezvényszervezés protokollja címmel rendezett civil szervezeteknek szóló konferenciát a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete Gyulán, az Almásy-kastélyban.

BEOL

A térségben tevékenykedő közösségeknek szeretnének hathatós, kézzel fogható, mindennapi tevékenységük során hasznosítható segítséget nyújtani – foglalta össze a konferencia és az ehhez kapcsolódó előadássorozat legfőbb célját Pocsajiné Fábián Magdolna.

Az esemény újonnan bizonyította: a gyulai Almásy-kastély nem csak kiállítótérként, rendezvényhelyszínként is tökéletesen megállja a helyét.

Az egyesület titkára kiemelte: a civilek szakmai felkészültsége különböző szinten áll, s a szervezetek anyagi forrásai is jelentősen eltérnek, de ebből a tényből nem kell egyenesen következnie annak, hogy ne tudjanak profi szinten megszervezni egy-egy számukra fontos eseményt. A segítségükkel, az előadások és az azt követő műhelybeszélgetés révén a megjelentek hasznos, mindennapi tevékenységük során alkalmazható információkat szerezhetnek, kapcsolatokat ápolhatnak és építhetnek – fogalmazta meg.

Részletezve: a civil szervezeteknél túlnyomó többségben lelkes önkéntesek dolgoznak, akiknek nincs feltétlenül a kisujjukban az a tudás, ami egy jótékonysági bál, egy műhelybeszélgetés, egy konferencia vagy egyéb más rendezvény megvalósításához, gördülékeny lebonyolításához feltétlenül szükséges. Még az igazán elkötelezett, magasan képzett munkatársaknak is alaposan át kell gondolniuk, meg kell tervezniük, hogy kit éppen milyen feladatra állítanak rá.

A Békés megyei civilek számára életre hívott konferencia több mint 70 résztvevője között volt nagybánhegyesi, mezőkovácsházi és csanádapácai is. Pocsajiné Fábián Magdolna azt is ismertette, a megye egész területéről nagyon nagy volt az érdeklődés, s előzetesen legkevesebb 40 jelentkezőt kellett elutasítaniuk. Mint fogalmazott: a helyszín, az Almásy-kastély óriási vonzerőt jelentett, hiszen ez az épület megkapó környezetet, fantasztikus miliőt biztosít.

– A helyszín kiválasztása is döntő szerepet játszik egy-egy esemény lebonyolításakor, ebben is szerettünk volna irányadóak lenni és az is fontos szempont volt, hogy a kastélyban remek szakemberek dolgoznak, akik közül néhányat előadónak is felkértünk – emelte ki végül a szervező egyesület titkára. A résztvevőket a hivatalos megnyitó alkalmával a gyulai kiállítótereket működtető önkormányzati cég, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte.

Mint Dombi Ildikó megfogalmazta: az Almásy, a Harruckern és a Wenckheim család mindig is meghatározó volt a térség életében, valamint a kastély mindig is a kultúra és a jótékonyság központja volt, mely területeken a civil szervezetek is hagyományosan erősek. Megtiszteltetésnek veszi, hogy a szervezők ezt a helyszínt választották és a továbbiakban is megpróbál minden segítséget megadni, amennyire csak lehetséges – tette hozzá végül.

Varga Anna, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház művészeti menedzsere a sikeres rendezvények szervezéséről osztott meg hasznos ismereteket.

Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője a marketingről tartott előadást. Dohányosné Bencsik
Erika, a Kastély Kávézó mesterfelszolgáló-szakoktatója az ünnepek és a hétköznapok vendéglátásáról számolt be, míg Rokszin Renáta néprajzkutató, muzeológus a 18. és 19. századi illemszabályokról mesélt. Az előadássorozat végeztével Zsótér Mária közösségfejlesztő-mentálhigiénés szakember segítségével a tapasztalatokat beszélhették át a megjelentek.

Az eseményen készült galéria megtalálható a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Facebook oldalán létrehozott galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!