Vastag Tamás a család fontosságában hisz

– Milliónyi ember követte figyelemmel, ahogy a 2010-es X-Faktorban elkezdted kibontakoztatni a zenei karriered, azt viszont már kevesebben tudják, miként indult a színészi pályafutásod.
– Öt évvel ezelőtt debütáltam először musicalben, mégpedig itt Békéscsabán, a Monte Cristo grófja című előadásban. Tulajdonképpen az egész színházi karrieremet és mivoltomat Szomor Györgynek köszönhetem. Veszprémben találkoztunk egy jótékonysági koncerten, melyet az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésére rendeztek. Összebarátkoztunk, majd egy héttel később felhívott, hogy ír egy darabot, amit itt fognak bemutatni Békéscsabán, és eljátszanám-e benne az író, Alexandre Dumas szerepét, én pedig mi mást mondhattam volna, mint igent! Utána jött a Frank Sinatra, a hang, és egyre több szerepet kaptam más színházakban is. Így kezdődött, így mondhatom, hogy amikor Békéscsabára érkezem, olyankor egy kicsit hazajövök.

– Akkor mondhatjuk, hogy Szomor Györggyel már egészen összeszokott csapat vagytok. Számítottál erre a felkérésre?
– Nekem Szomor György nemcsak a mesterem, akitől mindent megtanulhatok a szakmáról, hanem egyben az egyik legjobb barátom is. Ennek okán gyakran beszélünk, így tudtam róla, hogy készül a Diótörő és Egérkirály. Voltak egyéb színházi elfoglaltságaim, így az egyeztetés volt a legnagyobb akadály, de később elhárultak a hátráltató tényezők az elől, hogy ezt a szerepet el tudjam vállalni.

– Számodra milyen üzenetet hordoz a Diótörő, mint történet?
– Ez egy mesejáték, a mesék pedig nagyon fontosak a gyermekek fejlődésében. Friss édesapa vagyok, így látom, hogy mennyire fontos, hogy a gyermekeink olyan történeteken keresztül ismerjük meg a körülöttük lévő világot, amik előre mutatnak, és előre viszik őket. Ha megnézzük a régi meséket, akár a magyarokat, mint a Vuk, akkor szinte mindig úgy kezdődnek, hogy a főszereplőnek valamelyik rokona, szülője, hozzátartozója meghal. Ebben az esetben azt tanítják meg a gyermeknek, hogy amikor először közösségbe kerülnek, lehet, hogy lesznek köztük olyan gyerekek, akik elveszítették valamelyik szülőjüket, esetleg mindkettőt. Az erre való felkészülést, az elfogadást tanították meg a gyermekeknek. Így a mesék, és a Diótörő is tulajdonképpen tanító szándékkal bír a gyerekekre nézve, a felnőtteknek pedig egy teljesen másfajta élményt ad. Számomra a Diótörő a család fontosságát, mindenen túlmutató kitartását jelenti, a felnőtté válás folyamatát, amit az általam megformált karakter esetében megélek. Azt a pillanatot, amikor az ember a felelősséget először felvállalja. A Diótörő belekeveredik abba az élethelyzetbe, hogy irányítania kell, vezetnie kell egy egész sereg babát egy háborúban, de ez a háború egyben a világgal vívott belső harc, ami a felnőtté válást jelenti, azt, hogy hogyan birkózunk meg először bizonyos élethelyzetekkel. Amikor ott állunk egy felelősség küszöbén, akkor előre lépsz, vagy hátra. A nem döntés is döntés, menekülni mindig csak előre lehet.

– Nem érzed úgy, hogy ez a szerep nagyobb felelősséggel jár? Elvégre gyermekeknek kell átadnod az üzenetet.
– Nem. Aki kimegy a színpadra, annak a felelőssége mindig ugyanakkora. A tanítás, az adott élethelyzet bemutatása az nem a gyerekdarabok sajátossága. Minden előadásban nekünk egy bizonyos, akár elvont, akár az életből merített szituációt kell bemutatnunk, amire mi egy megoldást mutatunk be. Szóval nem nagyobb a felelősség, csak más. Más az eszköztár, amit használni kell. A felnőtteknek komplexebb érzelmeket kell átadni, de az egyszerűbb érzelmek átadása a gyermekeknek egyúttal nehézség is, hiszen magunknak is gyermekfejjel kell hozzá gondolkodnunk, a gyermeki mivoltunkba kell visszamennünk.

– Lehet-e tudni, mik a terveid a közeljövőben? Inkább a színházra koncentrálsz, a zenei pályafutásra, vagy a családra?
– Próbálok lavírozni ezek között, hogy ebből a tortából mindenkinek jusson egy szelet. Nagyon sok mindent csináltam az elmúlt hat évben, és nagyon sok mindent szeretnék még az elkövetkezendő hatvan évben, így jól kell beosztanom az időmet. Úgy vélem, az embernek minden nap úgy kell felkelnie, hogy már arra a dologra koncentráljon, amit az adott nap megkíván. Ha színházi feladatom van, már színészként kelek fel, de ha a zenei színpadon van feladatom, inkább improvizálnom kell. Ha pedig otthon vagyok a családommal, akkor a legkevésbé sem szabad a munkára koncentrálnom. Valószínűleg egy kicsivel kevesebbet fogok dolgozni, és több időt töltök a családommal a jövőben.