Közélet

2016.10.21. 16:15

Botra támaszkodik, de még mindig humorral gyógyít

Dr. Baja János háziorvost 50 évvel ezelőtt, 1966. október 1-jén nevezték ki Nagyszénásra körzetorvosnak. Az eltelt 50 év alatt szakmai és közszolgálati munkájával kimagasló teljesítményt ért el, mellyel nagyban hozzájárult a település egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez. Az idősek napi ünnepségen a Nagyszénás közszolgálatáért emlékplakettet vette át Nyemcsok János polgármestertől. Lapunk e kerek évforduló kapcsán választotta dr. Baja Jánost a hét emberének.

Csete Ilona

— Elhivatottság, szakmaszeretet. Azt sugallja, nagyon készült fiatalon erre a pályára.
— Pályaválasztásomnak nem volt előzménye. Családunkban nem volt orvos. Érdekelt a történelem, tanár akartam lenni. Apám, aki Algyőn kántor volt, azt mondta, akármilyen rendszer van, orvosra mindig szükség lesz, azzal nem tudnak mit kezdeni. Ennek ellenére beadtam a jelentkezésemet a bölcsészkarra és az orvosi egyetemre is. Utóbbin volt 1 200 fiatal, hatvanat felvettek. Magam se hittem, de a sikeres felvételin túljutva bejutottam az orvosira. Négyen voltunk testvérek, a még egyetlen élő húgom is diplomás lett, közgazdász. Akkoriban nagy volt a szegénység, de a tanulást támogatták. Ennek és a szorgalmamnak köszönhettem én is azt, hogy végül orvos lettem.

— Az elméleti ismeretek mellé hol szerezte meg a gyakorlati tapasztalatokat?
— Már akkor se szerettem a városi életformát. Nem vágytam klinikára. Harmadévesen egy vizsgáztató professzorom azt mondta: Fiam, menjen körzeti orvosnak! Kórházban voltam kisdoktor, a szakmai tapasztalatokat ott, élesben elsajátíthattam.

— Hogyan került Békés megyébe? Éppen Nagyszénásra?
— Körzeti orvosként három megye jöhetett számításba. A szénásiak kerestek gyógyítót, így ide neveztek ki harmadik körzetorvosnak.

— Könnyen elfogadták idősebb kollégái és a lakosság?
— Azt hitték, gyakorlatlan vagyok. Az emberek jöttek hozzám, kipróbálták a tudásomat, a hozzáállásomat. Majd maradtak. Pácienseim mindenkor bizalommal fordulhattak hozzám. Ráadásul a helyi szociális otthon 200 lakójának ellátása is az én feladatom lett. Kölcsönösen alkalmazkodtunk. Szót értettem minden korosztállyal. Értem ezalatt a legkisebbek szüleit is. Több generáció nőtt fel az eltelt öt évtized alatt. Ha nincs a településen gyermekorvos (most is ez a helyzet), akkor mi, itteni háziorvosok végezzük a munkát. Napjainkban a háziorvosi praxis mellett heti egy alkalommal ellátom a gyermekorvosi feladatokat.

— Hajdan még ügyeltek is, magyarán dolgoztak éjjel-nappal az orvosok.
— Sokan emlékeznek még kosszarvú, fél verseny kerékpáromra. Azzal jártam a betegekhez. Sokan vissza is éltek a helyzettel: szombat hajnalban vagy vasárnap éjjel csörgettek nem sürgős, nem életveszélyes gondjaikra keresve megoldást. Ma már a kistérségi ügyeleti rendszer segíti a munkánkat.

— Mesélték, a gyógyító munkán túl a betegekhez, a kollégáihoz fűződő kapcsolata is az empátiára, a gyógyítás fontosságára épült. A Békés megyei Vöröskereszt nagyszénási alapszervezetének 32 éven át volt az elnöke.
— Valóban, a vöröskeresztesekkel is dolgoztam, de az érdem nem csak az enyém. A védőnők, a segítőim, az asszisztensek is rászolgálnak az elismerő szavakra. S ha már soroljuk, akkor említsük meg üzemorvosi, sorozóorvosi feladataimat. Utóbbi érdekessége, hogy a sorkatonai szolgálatra való alkalmasság megállapításában volt tennivalóm bőséggel. A tiszteknek nevetve mondtam: akiket besoroztam, nehogy kivigyék a frontra!

— Gondolt-e már a nyugdíjba vonulásra?
— Nyugdíj? Már 2002-ben elmehettem volna. De bevallom, kiesett a gondolataimból. Fel se merült bennem. Igaz, már botra kell támaszkodnom, de gyógyítom tovább a szénásiakat.

— Jó humorát őrizze meg még nagyon sokáig! További jó egészséget kívánunk. Olvasóink nevében is gratulálunk a napokban átvett emlékplaketthez.

Névjegy: Névjegy
Dr. Baja János Szegeden született 1942-ben. Az általános iskolát Algyőn végezte. Az orvosi egyetemen 1966-ban szerzett diplomát. Nagyszénásra október elsejétől nevezték ki. Kórházi gyakorlata és a letöltött katonaság után látott munkához. Kiemelkedő szakmai tevékenységéért 2004-ben megkapta a Pro Sanitate díjat. A településen végzett aktív szerepvállalásért, példamutató tevékenységéért Nagyszénás képviselő-testülete 2012-ben díszpolgárrá avatta. Négy unoka nagypapája. Hobbija a kertészkedés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!