Közélet

2016.10.20. 18:33

Békés Megyéért elismerések a közös tótkomlósi ünnepségen

Békés Megye Közgyűlése és Tótkomlós képviselő-testülete az 1956. évi forradalom 60. évfordulója előtt tisztelgő közös ünnepi közgyűlést tartott csütörtökön Tótkomlóson. Ott adtak át a Békés megyéért díjakat és leleplezték a város főterén felállított 1956-os emlékművet.

Csete Ilona, fotó: Kiss Zoltán

Ünneplőkkel telt meg a természet háza, ahol dr. Garay Rita polgármester nyitotta meg az ünnepi testületi ülést, majd Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, mennyi lehetőség adódik idén e kerek évforduló méltó megünneplésére a településeknek. Fontosnak nevezte a múltidézés ilyen formáit.

— Sok helyen kőbe véshetik azok neveit, akikre büszkék lehetünk. Fontos helyben is nyomokat hagynunk, miközben Magyarország világtörténelmet írt 1956-ban — fogalmazott az elnök, majd felelevenítette a Békés megyei ellenállási mozgalmak szereplőit, s tetteiket sorolta, majd az ’56-os események helyi vonatkozásait. Az elnök kiemelte, Békésben rendpárti forradalom zajlott.

— 1956 szelleme, mint búvó patak, mindig jelen volt a családok életében évtizedeken át. Suttogva, de meséltek róla. Ez adott tartást, példát. Nem feledhetjük: szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki.

Az ünnepi ülésen átadták a Békés Megyéért díjakat. Elsőként Fekete Pált szólították,  aki az 1956-os megyei forradalmi tanács elnöke volt.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: Kiss Zoltán. Kattintson galériánkért!
[/caption]

Békéscsaba díszpolgára évek óta kutatómunkát folytat. Emlékeit, tapasztalatait átadja a fiataloknak. 2011 óta látogatható Békéscsabán a saját maga által összeállított gyűjteményből egy ’56-os kiállítóhely. Az ünnepeltet videóüzenetben köszöntötte Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos.

Békés Megyéért kitüntetést kapott dr. Dancsó József. A címzetes egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő, Orosháza volt polgármestere 2014 óta a Magyar Államkincstár elnöke. Kitartó munkájának eredményeként bővült a kincstár nemzetközi szintű kapcsolati hálózata. Dr. Dancsó József munkájának elismeréseként 2015-ben díszpolgári címet kapott Orosházán.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: Kiss Zoltán. Kattintson galériánkért!
[/caption]

Békés Megyéért díjat vett át Jancsik Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze. Jancsik Ferenc a 44. évadát kezdi színművészként, ebből a bő négy évtizedből 36 évet a Jókai színházban játszott, legalább 200 szerep fűződik a nevéhez.

Átadták a tavaly alapított Polgárokért elismerést. Idén a díjat Balogh Józsefnek ítélték, aki 1998 óta polgármester Szabadkígyóson. Jó vezetőként, hiteles emberként, ambiciózusan irányítja a települést. A megyei önkormányzat képviselője, tanácsnoka is volt. Aktív együttműködésre törekedett a megye és települései között.

A Duma Színház műsora után az ünnepséget azon a téren folytatták, ahol felavatták az 1956-os emlékművet.

Emlékmű, fájdalmas ereklyével
A Rákóczi Szövetség — Takács Ferenc megyei képviselő kezdeményezésére, a tótkomlósi szervezet, valamint a helyi képviselő-testület támogatása mellett — a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz emlékmű létesítésére adott be, majd nyert el pályázatot.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotó: Kiss Zoltán. Kattintson galériánkért!
[/caption]

Az alkotás Juha Richárd szobrászművész munkája. Az emlékművön szereplő 113 név a forradalmi bizottság tagjainak, a nemzetőrségnek és börtönbüntetésre ítélt tagjainak névsorát tartalmazza, a lyukas zászló pedig fájdalmas és csodálatos ereklye. Az avatáson dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kubatov Gábor országgyűlési képviselő ünnepi beszédét követően leleplezték az emlékművet.

Címkék#tótkomlós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!