Közélet

2016.09.25. 19:05

Kapás volt a Csabagyöngyénél

Tavalyi győzelmüket megismételték a IV. CSAKK Halfőző Versenyen a Dánfoki Betyárok. A második helyen a Szeghalomból érkezett Sárréti Pákászok gárdája, a harmadikon a Csabai Halasgazdák csapata végzett.

Nyemcsok László, fotó: Lehoczky Péter

Fotó: Lehoczky Peter

A Nagy-ho-ho-horgász. Ezzel kezdődött a halfőző verseny családi programja vasárnap a Csabagyöngye Kulturális Központ színpadán. Hevesi Imrével énekeltek együtt a résztvevők, kortól, nemtől függetlenül, amíg felállították a bográcshelyeket, sátrakat. Aztán jött a zsűri, melynek tagjai Ambrus György Venesz-díjas, olimpiai bajnok mesterszakács, Somogyvári Péter, a szegedi Kiskőrössy Halászcsárda ügyvezetője és Gazsó Péter, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának vidékfejlesztési referense voltak.

– Már az elején levettek bennünket a lábunkról – hangsúlyozta Ambrus György. – Volt csapat, mely diós, mákos, csokoládés kaláccsal készült a halétele mellé. Akadt, amelyik saját készítésű olajos hallal rukkolt elő. A Kéttagú Trió természetesen három évvel ezelőtt főzött először együtt.

Ambrus Györgytől most ötöst kaptak a hal bőrözéséért.

A csabai halasgazdáknál Demcsák János, Baukó Zoltán és Filó Attila teljes menüvel készült. Sütötték, főzték a halat, emellett ínycsiklandó olajos halat is készítettek előételként. Ezt megkóstolta többek között Skaliczki László, a békéscsabai női NB I-es csapat mesteredzője és több csapattag is. Skaliczki László elmondta, reméli, ebből is erőt merítenek a következő mérkőzésekre.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Kattintson galériánkért! Fotó: Lehoczky Péter
[/caption]

A Szeghalmi Pákászok részéről Várdai János kiemelte, diós, mákos és csokoládés kalácsot is sütöttek. Szüleiktől megtanulták, ünnepek idején ilyen "kőtt", vagyis kelt tésztát kell sütni. És számukra ünnep volt a CSAKK Halfőző Nap.

A csapatoknak pontyok adták fel a leckét, sokféle étel készült a halakból, természetesen a halászlé volt a legnépszerűbb. A zsűri járta, csak járta körbe a standokat, és a Dánfoki Betyárokat hozta ki győztesként. Második helyen végeztek a Sárréti Pákászok, a harmadikon a Csabai Halasgazdák. A Csabagyöngye Kulturális Központ Különdíjasa: Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület – nagy csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!