Közélet

2016.09.25. 10:41

Több százan rajtoltak az idei Pákász Futamon – videóval!

Több százan húztak nyúlcipőt, pattantak kerékpárra vagy vettek részt gyalogosan szombaton a harmadik alkalommal megrendezett Pákász Futamon, Szeghalmon. A rendezvény idén is jótékony célokat szolgált: egyrészt segítik a kórház fekvő- és járóbeteg-ellátó egységét, másrészt pedig egy Békés megyei koraszülöttmentő-autó beszerzését.

Licska Balázs, fotó: Kiss Zoltán

Bár előzetesen is sokan neveztek, még a helyszínen is többen fogtak tollat, hogy regisztrálhassanak a Pákász Futamra, amit szombaton harmadik alkalommal rendeztek meg.  A szlogen szerint ők mindannyian jókor voltak jó helyen, hogy jót tegyenek. A családi futás és a gyermektáv is több tucatnyi szülőt, gyermeket vonzott, ők egy 500, valamint egy 1000 méteres távot tettek meg Szeghalom szívében, a D’Orsay-kastély környékén.

Nem sokkal később pattantak nyeregbe a biciklisek a víztorony előtt, szintén több százan vették célba Füzesgyarmatot egy nagyjából 20 és egy mintegy 40 kilométeres útvonalon. A legnagyobb érdeklődés természetesen a futók részéről volt: ők az 5 kilométeres városi táv mellett 10,5 és 21 kilométeren – vagyis félmaratonon – nevezhettek.

Akik nyúlcipőt húztak, azok egy körön belül megismerhették Szeghalom nagy részét, a város főbb nevezetességeit. Ugyanis a versenyközpont és a rajt a városi könyvtárnak helyet adó D’Orsay-kastélynál volt, onnan kisebb utcákon vezetett az útvonal a járási hivatalon keresztül a művelődési központig, majd a Szigeti Endre középiskoláig és a Péter András gimnáziumig, utána pedig a városházán keresztül ki egészen az Érmellék utcáig – aztán vissza a Szabadság téren át a rajt felé.

– Pár évvel ezelőtt életmódot váltottam az egészségem miatt. Leszoktam a dohányzásról, és a cigaretta helyett más szenvedélyt választottam magamnak, mégpedig a mozgást – ecsetelte a befutót követően lapunk érdeklődésére a sarkadkeresztúri Hegedűs Attila Csaba. Mint hozzátette, a helyi futballistákkal edz rendszeresen, illetve általában heti háromszor fut 10 kilométert – szombaton is tíz és fél kilométert teljesített, a leggyorsabbak között volt.

A kétegyházi Szelezsán Anikó és Seresné Bodó Tünde párban, mint fogalmaztak, egymást támogatva, ugyanazon tempóban futották végig a negyedmaratoni távot. Máskor általában 8-9 kilométereket futnak. Tünde hozzátette, hogy most szerette volna kipróbálni a 10,5 kilométert, a távlati cél az, hogy teljesítse majd egyszer a félmaratont, felkészülésnek pont kiváló volt a negyedmaratoni táv – Anikóban pedig, aki már volt félmaratonon, ebben segítő partnerre is talált.

Hangsúlyozták, hogy természetesen amellett, hogy egy jót mozoghattak Szeghalmon, fontos volt az is számukra, hogy egy nemes kezdeményezést is támogathattak. Ugyanis, ahogy a korábbi években, most is jótékony célokat szolgált a Pákász Futam: az első évben egy gyermek felépülését, gyógykezelését segítették a szervezők a bevétellel, tavaly a szeghalmi mentőállomást, hogy újabb eszközöket szerezzenek be, idén pedig a helyi kórházat és a koraszülöttmentő-autó beszerzését.

Nem csodabogarak azok, akik mozognak
A tavalyihoz képest szombaton Szeghalmon remek időt fogtak ki a mozogni vágyók, azok, akik futottak, kerékpároztak vagy éppen gyalogoltak. Papné Somogyi Zsuzsanna, a szervező Pákász Futam SE elnöke, Szeghalom futónagykövete elmondta, hogy nagyjából 240-en teljesítettek 5, 10 vagy 21 kilométert, mintegy 130-an bicikliztek Füzesgyarmat felé, illetve két tucatnyian gyalogoltak.

Hozzátette, hogy a Békés megyei koraszülöttmentő-autó beszerzését segítik a nevezésekből befolyt összeg egy részével. Emellett 50 ezer forintot juttatnak a kórház szeghalmi fekvő- és járóbeteg-ellátó egységének ágyneműk, lepedők és törölközők beszerzésére.

Papné Somogyi Zsuzsanna megosztotta, hogy három évvel ezelőtt a szemléletformálás volt a fő cél a rendezvény megszervezésével. Azaz, hogy ráirányítsák a sport és az egészséges életmód fontosságára a figyelmet, és hogy megértessék az emberekkel: nem csodabogarak azok, akik mozognak; el kell fogadni őket. Ez párosult jótékony célokkal mindhárom esztendőben.

Címkék#szeghalom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!