Közélet

2016.09.20. 16:16

A körözöttet már kevésbé csípik a gyerekek

Az édesített tejtermékeket kifejezetten szeretik a gyerekek, a natúr készítmények viszont kevésbé állnak közel hozzájuk. A szakember szerint azonban ezeket is vonzóvá lehet tenni az óvodások és iskolások számára.

Papp Gábor

— A 37/2014-es miniszteri rendelet szabályozza a közétkeztetésre vonatkozó tejtermékek fogyasztási normáját — nyilatkozta lapunknak Prohászka Béla, akivel a gyermekek tejfogyasztási szokásairól beszélgettünk.

A Mintamenza Program szakmai vezetője, országos tiszti főorvosi megbízott elmondta, a jogszabályok minden korosztály számára előírják, hogy hány százalékos tejet kell kapniuk. Tíz napra vetítik ki, hogy mekkora annak a tejnek és tejterméknek a mennyisége, ami tartalmazza a fejlődő szervezet számára szükséges kalciummennyiséget. Jelenleg az óvodákban 1,5, iskolákban 2,8 százalékos tejet kapnak a gyerekek, ez azonban akár hamarosan változhat. Éppen a Mintamenza javaslatára előfordulhat, hogy a jövőben az óvodások is 2,8 százalékos tejet ihatnak majd.

— A legfontosabb, hogy minden korosztály kiváló minőségű tejterméket kapjon — ecsetelte a szakember. — Az elvárások között szerepel, hogy már a termelési körülmények, így az állatoknak adott takarmányok is magas színvonalúak legyenek, a tej pedig tartalmazza a szükséges kalciumot és ásványi anyagokat.

Prohászka Béla kérdésünkre kifejtette, az óvodások és az iskolások egyaránt az édes ízhatású tejtermékeket kedvelik leginkább. Éppen ezért például a gyümölcsjoghurt és a krémtúró különösen közel áll hozzájuk. A natúr joghurtot, kefirt, körözöttet azonban nem szeretik annyira, de van rá lehetőség, hogy később elnyerje a tetszésüket. — Zöldfűszerekkel, uborkával vonzóbbá lehet tenni ezeket az ételeket is. Ettől látványosabbak és ízesebbek is lesznek — fogalmazott Prohászka Béla.

Az édes joghurtokkal kapcsolatos kérdésünkre kifejtette, nagyon lényeges, hogy abban valódi gyümölcs legyen. A szakmai vezető összességében úgy vélekedett, hogy a Mintamenza Programban szereplő tejtermékek elegendőek a gyerekek, fiatalok számára.

Módosítás jöhet
Prohászka Béla kérdésünkre szólt arról is, hogy hamarosan több ponton módosulhat a már említett közétkeztetésről szóló miniszteri rendelet. Amennyiben jóváhagyják a változtatásokat, némileg emelkedhet a felhasználható só mennyisége, illetve a módosítás tisztázza majd a tészta fogalmát.

— A jelenlegi előírások szerint tíz nap alatt kétszer adható tészta, a helyzet azonban ennél összetettebb — hangsúlyozta a szakmai vezető. — A technológiai és termékfejlesztéseknek köszönhetően már különböző durumtészták, teljes kiőrlésű gabonából készült, D-vitaminnal, kalciummal dúsított tészták egyaránt elérhetők.

Szintén változás része lehet, hogy az idősebb korosztály számára a magvas termékek csak ajánlottak lesznek, nem kötelezőek. A tejtermékek kapcsán fontos, hogy tíz napos időtartamra a kalciumtartalmat határoznák meg.

Iskolatej
Október közepéig jelentkezhetnek az oktatási intézmények az iskolatej-programba — írja a Magyar Idők. — A Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás szerint a termelő vagy a forgalmazó és az iskola között létrejött szállítói szerződés jóváhagyásáról szóló kérelmet legkésőbb október 14-ig lehet elküldeni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH).

Bár a beérkező kérelmekről a rendelet szerint december 15-éig hoz döntést a hivatal, az iskolákba és óvodákba már ez idő alatt is érkezhet tejtermék a program keretein belül. Ebben az esetben a kifizetési kérelem csak a szerződés jóváhagyása után nyújtható be az MVH-nak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!