Közélet

2016.08.24. 20:51

Idén a békéscsabai lángossütő lett a legjobb

Egy békéscsabai lángossütő bizonyult a legjobbnak idén a Lángos Voks internetes szavazáson, azt követően, hogy tavaly ugyanezt a versenyt a második helyen zárta. Szpisják György, a büfé tulajdonosa szerint az igazán ínycsiklandó lángos titka az, hogy úgy kell elkészíteni a vendégeknek, mintha saját maguknak sütnék és pakolnák meg minden jóval.

Licska Balázs

Egy békéscsabai lángossütő lett a leadott szavazatok alapján a legjobb idén a Lángos Voks elnevezésű viadalon, azon, ahol tavaly a második helyen végzett. Ezúttal egy tihanyi kollégájával versengett az elsőségért. A megmérettetés a vendégek között újra és újra témával szolgált még a minap, a verseny végét követően is – miközben sorra kérték a lángosokat, a csípős erdőmestertől kezdve egészen a hagyományosnak tekinthető sajtos-tejfölösig.

Szpisják György, a büfé tulajdonosa emlékeztetett: tavaly egészen a verseny utolsó szakaszáig vezettek, aztán egy dunaharaszti lángossütő beelőzte őket. Ez akkor igencsak letaglózta, csalódásként élte meg a második helyet. Most fordított volt a helyzet: szinte végig a második helyen álltak, és az augusztus 20-ai zárás előtt egy nappal, pénteken vették át a vezetést. Az előnyt pedig sikerült megtartani, összességében több mint nyolcszáz vokssal zártak.

– Ez volt a stratégia. Végig ott lenni az elsők között, és csak a legvégén átvenni a vezetést – mondta, hozzátéve, idén egyébként nem is akart indulni. Azonban a tavaly benevezett büfék automatikusan részt vettek a versenyen, így a békéscsabai lángossütő is, és mire Szpisják György feleszmélt, már kaptak jó pár szavazatot. Innen nem volt megállás. Noha nem olyan intenzitással, mint tavaly, de reklámozták magukat, voksolásra buzdították a vendégeket.

Érdekesség, hogy a szervezők a Lángos Voks internetes versenyt az előző évihez képest más alapokra helyezték, szigorodtak a szavazási feltételek. Nem véletlen, hogy amíg tavaly a közel másfélezer voks a második helyre volt elég, most valamivel több mint nyolcszázzal az első helyet is sikerült bezsebelni. A vendégek egyébként folyamatosan érdeklődtek, hogy hogyan lehet szavazni, sokan ugyanis értetlenül ültek a számítógép előtt, amikor voksoltak volna. Egy ember egyetlen egyszer szavazhatott.

– Úgy kell készíteni a lángost, mintha saját magunknak csinálnánk – osztotta meg a jó lángos titkát, hozzátéve, csak olyan kerülhet ki az ablakon, amit ők is szívesen elfogyasztanának. Elárulta: mindig friss alapanyagokból kell dolgozni – az olajt rendre cserélni kell, a tészta is csak egy-két órára lehet elég, utána újat kell készíteni –, illetve a feltétekkel sem szabad spórolni, jól meg kell pakolni a lángost. Emellett a higiéniára is kiemelt figyelmet kell fordítani, és nem csak az ellenőrzések miatt.
- Nem keltem fel más emberként a győzelmet követően, igaz, bevallom őszintén, most nem is figyeltem annyira, hogy mi lett a végeredmény, mint tavaly – ecsetelte. Szpisják György hangsúlyozta, ezt követően is megpróbálnak minden vevői igényt kielégíteni, csakúgy, mint eddig.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Imre György
[/caption]
Erdőmestertől a sajtos-tejfölösig
Szpisják György elmondta, hogy korábban mentőként dolgozott, de aztán egészségügyi okokból váltott. Mivel szakács végzettséggel rendelkezik és Mezőberényben rendre finom lángost kóstolt, úgy döntött, vállalkozóként lángossütőt indít. A tészta hosszas kísérletezés eredménye, mint mondta, több tényezőnek kell közrejátszania abban, hogy ízletes legyen.

Jelenleg több mint harmincféle lángost forgalmaznak, a hagyományostól egészen a különlegességekig. Hogy mennyi fogy egy nap, arról mosolyogva annyit mondott, szakmai titok, de hozzátette, hogy sok helyről már kimondottan azért fordulnak be a Szerdahelyi utcába, hogy egy jó lángost egyenek. Háromnaponta elfogy vagy huszonöt liter olaj, vagy húsz doboznyi tejföl, emellett rengeteg sajt. Nevetve tette hozzá, a rengeteg ebben az esetben egy mértékegység.

Szpisják György nem rejtette véka alá, hogy voltak olyan fanyalgók, akik már azzal érkeztek hozzá a győzelmet követően, hogy nem is ő forgalmazza, készíti a legjobb lángost – erre az volt a válasza, hogy csak az nyerhet, aki el is indul a versenyen. Hangsúlyozta egyébként, hogy nem zárkózik el semmitől, és szívesen megmérettetné magát egy teljesen objektív, szakmai viadalon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!