Közélet

2016.08.24. 20:07

Csabi és Zsofka oroszlán mutatja be a települést

Az önkormányzat kiadásában hetedik alkalommal jelent meg a Békéscsabáról gyerekeknek — dióhéjban című helytörténeti képeskönyv, amely idén közel hatszáz gyermeknek szerez örömet.

M. P. M.

Az előző tanévhez hasonlóan idén is minden elsős kisdiák, valamint pedagógusaik kaptak egy-egy példányt a kiadványból — derült ki szerdán a békéscsabai evangélikus általános iskolában, ahol egyebek mellett Szarvas Péter mutatta be a kezdeményezést.

A polgármester emlékeztetett, az elmúlt évek változásai ellenére is fontos törekvése az önkormányzatnak, hogy fenntartói státusz hiányában is kifejezze elkötelezettségét a gyerekek, pedagógusok irányába. Ennek mentén a kiadványt az állami, nemzetiségi és egyházi iskolákban tanuló, leendő elsősök egyaránt kézhez kapják.

— A kiadvány egyik ötletgazdája, illusztrátora és szerzője Berényi Nagy Péter, aki Csabi és Zsofka oroszlán segítségével ismerteti meg a kisiskolásokkal a település történetét, épített örökségeit, sportját, kulturális életét. A helytörténeti ismereteket a könyv játékos formában, fejtörőkkel, fotókkal színesítve igyekszik átadni leendő olvasóinak — tudtuk meg Kiss Tibor alpolgármestertől. Emlékeztetett, a megyeszékhely iskolaváros, ahol 4 ezer általános és 7 ezer középiskolás tanul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!