Kék hírek, bulvár

2016.08.15. 10:04

Előzetesben a békéscsabai időseket kifosztó páros

A Békéscsabai Járási Ügyészség összesen 4 rendbeli kifosztás bűntette miatt kezdeményezte egy 38 éves és egy 21 éves kaposvári férfi előzetes letartóztatását, akik az elmúlt hónapokban magukat egy áramszolgáltató cég alkalmazottjának vagy építési vállalkozónak kiadva négy idős sértettet károsítottak meg Békéscsabán.

BEOL

A rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy a gyanúsítottak március 30. és július 14. között legalább négy idős sértetthez csöngettek be különböző ürügyekkel azzal a szándékkal, hogy a sértettek pénzét megszerezzék - tájékoztatta lapunkat a Békés Megyei Főügyészség.

Három helyen magukat egy áramszolgáltató cég alkalmazottjának adták ki és azt állították, hogy pénzt hoztak, mivel a sértetteknek túlfizetésük van. Ennek kapcsán figyelték ki, hol tartják a pénzt és figyelmüket elterelve vették magukhoz az idős sértettek megtakarítását.

A három sértettnek összesen 270 ezer forint kárt okoztak. A negyedik helyen építési vállalkozónak adták ki magukat, rábeszélték a 86 éves sértettet egy kisebb felújításra, amelyre előleget kértek, így tudták kilesni, hogy hol tartja a pénzét, majd a figyelmét elterelve 160 ezer forinttal károsították meg.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt megalapozottan tartani lehetett attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén az idős sértettek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítenék, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását 30 napra elrendelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!