Kék hírek, bulvár

2016.07.28. 15:31

Ágyban dohányzott, meghalt – tűzvizsgálat indult

Tűzvizsgálati eljárás indítottak azt követően, hogy a közelmúltban Sarkadon egy idős nő életét vesztette. A környékben élők szerint az ágyban cigarettázott, miközben szívrohamot kapott. A csikk pedig nem aludt el magától, a tűzoltók fékezték meg a lángokat.

Licska Balázs, Fotó: Imre György

Fotó: Imre Gyorgy

Egy családi ház tizenöt négyzetméteres helyiségében keletkezett tűz Sarkadon, az Epreskert utcában. A berendezési tárgyak kaptak lángra. A gyulai hivatásos és a sarkadi önkéntes tűzoltókat riasztották a helyszínre. Az egységek egy gyorssugár segítségével fékezték meg a lángokat, illetve akadályozták meg a tűz továbbterjedését – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Lapunk érdeklődésére hozzátették, hogy az eset során egy ember vesztette életét. Hogy mi miatt, azt egyelőre nem tudni, a tűz keletkezésének okaira tűzvizsgálati eljárás keretén belül derít fényt a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A környékben élők persze már tudni vélik, hogy mi miatt csaptak fel a lángok az ingatlanban, mely körül a minap teljesen csend honolt, illetve az utcafronti ablaka be volt deszkázva. Az egyik szomszéd elmondta, hogy a pletykák szerint az egyedül élő és súlyos betegséggel küzdő idős nő az ágyban cigarettázott. Hozzátette, hogy a szakértő szerint állítólag szívrohamot kapott, igazából emiatt hunyt el, nem a tűz és a füst miatt. A csikk pedig nem aludt el magától...

– Nem volt nagy tűz, inkább csak a füst volt jelentős. Gondolom azért, mert az ágy vagy heverő szivacsa nem igazán tud égni, inkább csak parázslani. Jellemző, hogy még a tőle kis távolságra, pár centiméterre lévő asztalban sem keletkezett komoly kár – mondta a szomszéd. Hozzátette, hogy az egyik járókelő vette észre a tüzet, a füstöt, majd értesítette minderről a kedvesét – aki pedig nem késlekedett, hanem azonnal szólt a tűzoltóknak.

A tűzvizsgálati eljárás során egyébként azt derítik ki, hogy mikor, hol és mi miatt csaptak fel a lángok. A cél az, hogy olyan tűzmegelőzési és tűzoltási beavatkozási tapasztalatokat szerezzenek, valamint olyan következtetéseket vonhassanak le mindebből a szakemberek, amelyek alkalmasak a tűzmegelőzési ismeretek bővítésére és a mentési beavatkozási feltételek javítására. A tűzvizsgálati hatósági eljárás minden esetben hivatalból indul.

A tűzvizsgáló feladataival kapcsolatban a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál elmondták: végre kell hajtani a jogszabályban meghatározott adatgyűjtéseket, szakmailag értékelni kell a rendelkezésre álló iratokat, melyek alapján elkészül a szakmai értékelés, illetve az eljárás határozata, vagyis a tűzvizsgálati jelentés. Emellett javaslat születik esetleges további intézkedésekre, eljárásokra.

Hogy mikor kötelező eljárást indítani? Hivatalból tűzvizsgálati eljárás indul, ha a tűzesettel összefüggésben bűncselekmény történhetett; ha a tűzeset következtében haláleset történt; ha a tűzeset minősített riasztási fokozata III-as vagy annál magasabb volt; illetve akkor, ha az szakmai szempontból indokolt. Az ügyintézési határidő harmincöt nap – osztották meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál.

Mezőhegyesen is a cigarettázás okozhatta a tüzet
Valamivel több mint egy éve Mezőhegyesen, a Szent György téren álló kórházban volt egy jelentős, emlékezetes eset. Az egyik kórteremben egy ágy borult lángba, az épületet pedig rövid időn belül sűrű füst lepte el. A helyszínre több településről érkeztek hivatásos tűzoltók, elsőként Mezőkovácsházáról és Orosházáról, az egységek légzőkészülékben hatoltak be az épületbe. A kórházban tartózkodó több mint negyven embert, főleg betegeket kimenekítették, majd megfékezték a lángokat. Egy ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy végül életét vesztette.

Címkék#sarkad

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!