Közélet

2016.07.27. 19:09

Elszaporodtak a vérszívók, Békés a kevésbé rizikós térségek között

Az idei enyhe tél segítette a vérszívók, elsősorban a szúnyogok és a kullancsok elszaporodását Magyarországon. Utóbbiak számának növekedése miatt nőtt az általuk terjesztett fertőzések, a kullancs-encephalitisben és Lyme-kórban megbetegedettek száma is.

Molnár Pál Márton

A legtöbb klinikai esetet az elmúlt években a balti államokból és Szlovéniából jelentették  — derült ki a WHO jelentéséből. A magyar turisták számára fontos hír, hogy a környező országokban, illetve Lengyelországban, és Csehországban is jelen van a kullancs. Magyarország közepesen fertőzött országnak számít. Hazánkban a magas rizikójú területek a nyugati, délnyugati megyék közül főleg Zala, Somogy, Vas és Veszprém megye, keleten elsősorban Nógrád megye, illetve az Északi-középhegység.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az elszaporodó kullancsok miatt ma már nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a parkokban, a strandokon, játszótereken, hobbikertekben, kempingezéskor, a különböző nyári fesztiválokon is megfertőződhetnek, akik nem védettek. Sok strand erdős, fás, bokros területen fekszik, ebből adódóan előfordulhat kullancs is, amely kórokozókat hordozhat.

Lapunk érdeklődésére két megyeszékhelyi gyógyszertárban is elmondták, minden esztendőben sokan érdeklődnek a  vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis) ellen védő oltás után.

— Az elmúlt évek tapasztalatai alapján vannak olyan pácienseink, akiket „jobban szeretnek” a kullancsok. Emellett akad olyan is, aki munkájából, szabadidős elfoglaltságából adódóan gyakrabban találkozik ezekkel az élősködőkkel. A harmadik csoportba tartozók pedig, akik tervezetten mennek hosszabb erdei kirándulásra, túrára. Nekik mindig ajánljuk az oltás felvételét — nyilatkozta lapunknak dr. Ferenczi Attila, békéscsabai háziorvos.

Elmondta, praxisában évente 15-20-an kérik a három oltásból álló sorozatot. Az első beadása után egy hónappal később indokolt beadni a másodikat és újabb fél esztendő elteltével a harmadikat. A védettség három esztendőre szól.

Ha egy-egy jól sikerült kirándulást követően kullancsot találunk magunkon, akkor azért nem kell egyből orvoshoz szaladni. A régi módszerek ugyanakkor nem hatásosak, sőt, még nagyobb kárt okozhatnak: az ide-oda tekergetés, a kenegetés vagy az alkohollal pusztítás tilos. Ennek során ugyanis az állat elkezd vergődni, és eközben nyálmirigyeiből testünkbe bocsátja a méreganyagot.

A szakemberek egyöntetűen a kullancskanál használatát tanácsolják, melyet a patikából be lehet szerezni. Ugyanott kullancstesztet is vegyünk, mely rövid idő alatt kimutatja, hogy a támadó fertőzött volt-e. Ha igen, akkor azonnal érdemes orvoshoz fordulni, lévén a Lyme-kórt csak antibiotikumos kezeléssel lehet gyógyítani, megelőzésére pedig egyelőre nincs hatásos módszer.

Tippek a védekezéshez
Biztos védelem nem létezik, de néhány dolog segíthet megakadályozni a kullancsok vérszívását.
— Viseljünk világos ruházatot, ezen könnyebben észrevesszük a kullancsot!
— Ha hosszabb időre kimegyünk, fújjunk le mindenkit kullancsriasztóval!
— Viseljünk hosszú nadrágot, és a szárát tűrjük be a zokniba, így nehezebben tudnak eljutni a bőrünkig az esetlegesen ránk kapaszkodó kullancsok!
— Kerüljük a nedves, magasra nőtt fűvel borított területeket, a sűrű aljnövényzetet!
— Hazaérkezés után mindenki zuhanyozzon le, majd alaposan vizsgáljuk át a testünket és a gyermekeinkét is! Esetükben főleg a nyaktájékon és a fejen kutassunk kullancs után, tapasztalatok szerint elsősorban itt tapadnak meg a vérszívók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!