Két esztendeje nagykövet a gyulai Müller Adrien

– Mi a feladata egy nagykövetnek?
– A nemzetközi kapcsolatokban ez az egyik legősibb munkakör. Annak idején a követek az uralkodók képviselői voltak, és feladatuk szerint az uralkodót, országukat képviselték külhonban. Ez mára sem változott sokat, mondhatnám, hogy a mai napig ugyanez a feladata egy nagykövetnek, a mi esetünkben a köztársasági elnök megbízásából. Elsősorban a politikai, a gazdasági, a kulturális kapcsolatok ápolása különböző intézményi szinteken két ország között. A nagykövet tartja a fogadóállambeliekkel a kapcsolatot, igyekszik minél többet megtudni arról, hogy ők bizonyos kérdésekről mit gondolnak, illetve közvetíti feléjük saját országának értékeit, érdekeit, céljait. Ennek az egésznek a lényege pedig a jó együttműködés az országok között, a szövetségkeresés, a közös álláspontok erősítése nemzetközi szintéren is és ezáltal az érdekeink jobb képviselete a világban. A jó, kiegyensúlyozott politikai kapcsolatokon túl minden ország arra is törekszik, hogy külkapcsolatain keresztül minél jobban növekedjen, minél több munkahelyet teremtsen és ennek az egyik fontos eleme az export, illetve a befektetések. Vagyis, egy másik feladata a nagykövetnek, hogy megpróbálja felmérni gazdasági szempontból a magyar vállalatoknak milyen lehetőségei lehetnek az adott országban akár termékeik exportja, akár expanziós vagy befektetési céljai szempontjából. Manapság sok szó esik a konzuli feladatokról, a magyar állampolgárok érdekeinek védelméről külföldön, ami szintén a nagykövetség dolga. Végül pedig az emberek közötti kapcsolatok ápolása, aminek a legkiválóbb és legeredményesebb  eszköze kultúránk közvetítése, oktatási kapcsolatok kialakítása.

– Izgalmasan telhet egy napja...
– Így van, a napok izgalmasak, változatosak és munkásak. A konkrét teendők pedig attól függnek, hogy éppen milyen napra ébredünk. A legfontosabb, hogy mindehhez jól ismerjük a saját országunk mellett az országot, ahol szolgálunk. Ha Magyarországról érkezik delegáció Lettországba, vagy fordítva, történjen ez politikai, gazdasági vagy kulturális programok miatt, akkor ezeknek a szakmai programját elő kell készítni és aztán sikerre kell vinni. Folyamatosan közvetíteni kell a politikai, a gazdasági napirenden lévő kérdésekben az álláspontot. Ezekről gyakran elemzéseket, jelentéseket készítünk a hazai döntés-előkészítőknek, döntéshozóknak. Magyarország megismertetése érdekében különböző eseményeket szervezünk. Egy nagykövetségnek nemcsak a parlament, a kormányzat a kapcsolata, hanem a vállalati szféra, a kulturális intézmények, a civil szervezetek, az iskolák, egyetemek és nem utolsó sorban a helyi magyarság. Mindez változatos munkát jelent.

– Ez az első nagyköveti megbízása, hol volt eddig külszolgálaton?
– Általában a diplomaták 3-5 év minisztériumi felkészítés után elkezdik a klasszikus diplomata életet, vagyis külszolgálatra kerülnek több évre, aztán ismét egy pár évre visszatérnek  a fővárosba, és ez így folytatódik. Nálam a külszolgálatok megkezdése kitolódott. Kiváló feladatokat kaptam a Külügyminisztériumban az európai uniós csatlakozással és tagsággal foglalkozó szakmai területen. Nagyon szerettem, amit csinálok, nem akartam feladni, így sokáig maradtam a fővárosban. Közben sokat utaztam, hetente akár többször is, mert az uniós kérdések Brüsszelbe szólítottak. Először végül tizennégy év külügyes tapasztalattal, 2012-be vágtam bele egy külszolgálatba, amikor a brüsszeli EU Állandó Képviseletre helyeztek ki.

– Milyen feladatok voltak, amiket nem szeretett volna itt hagyni?
– Az egyetem elvégzése után a Külügyminisztérium EU Államtitkárságán kezdtem el dolgozni. Ez 1998-ban volt, abban az évben, amikor Magyarország beadta a csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Az államtitkárságon az uniós csatlakozás különböző kérdéseivel foglalkoztam, jogászként elsősorban a jogi aspektusokkal. Aztán egy idő után rám bízták az Európai Jogi Főosztály vezetését. Közben csatlakoztunk az Unióhoz, aminek a folyamatát nagyszerű lehetőség volt belülről követni, nem beszélve arról, hogy részt vehettem abban a munkában, ami megteremtette, hogy a magyar közigazgatásnak hogyan kell az Unió tagjaként működni. Vagyis létrehoztuk azt a koordinációt, ami megmutatja hogyan kell felépülnie a belső döntéseknek ahhoz, hogy akkor és abban a pillanatban amikor Brüsszelben a magyar érdekeket ki kell fejezni, ott a tárgyaló valóban koordinált magyar kormányzati álláspontot tudjon képviselni. Később az Európai Koordinációs és Jogi Főosztályt vezettem, és amikor elkezdtünk közeledni a 2011-es magyar EU-elnökséghez, akkor az EU-elnökségi felkészülés feladatait is megkapta a főosztály. Ezt a szervezetet vezettem addig, amíg el nem mentem szülni.

– Utána pedig kikerült Brüsszelbe.
– Igen, amikor a boldog babázás után visszatértem a munkába, Brüsszelben folytattam Magyarország Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletén, a miniszteri találkozókat és az állam- és kormányfői csúcsokat előkészítő úgynevezett Antici diplomataként. Majd itt ért a megtiszteltetés, hogy Magyarország lettországi nagykövetének felkérjenek.

– Egy családon belül hogyan működik egy ilyen megbízatás? Feltételezem rengeteg kompromisszumra van szükség, hiszen a férje és a kislánya is természetesen követi Önt, oda ahol éppen szüksége van a szakértelmére.
– Erre nincsen aranyszabály, minden eset egyedi. Én a külszolgálatot csak családdal tudom elképzelni. Tény, hogy komoly kompromisszumokat kell kötni, főleg a házastársnak, aki részben a másikért feladja az addig bejáratott munkáját, vagy annak egy részét. Azt gondolom, ha egy kötelék erős és kiegyensúlyozott, illetve mindkét fél hajlandó arra, hogy jó megoldást találjon, akkor ez működik. Én szerencsés vagyok, mert a férjem támogat feladataimban, közben pedig ő is tudta úgy alakítani a saját elképzeléseit, hogy távolból is el tudja érni céljait, amik még mindig főleg Magyarországhoz kötik.

– Azért a kiküldetés alatt van lehetősége hazajárni?
– Egy nagykövetnek az az elsődleges feladata, hogy az országát abban az államban képviselje, ahova őt külszolgálatra küldték. Ennél fogva itt nem a hazajárás az elsődleges cél. Évente kétszer van nagyköveti értekezlet Budapesten, olyakor a hivatalos feladatok is hazaszólítanak. Összességében nem járunk sokat haza. A nyári szabadságot szívesen töltjük Magyarországon a családdal, a barátokkal. Gyula pedig egy fix pont az életünkben, hiszen mindkettőnk családja, a nagyszülők ott laknak.

– Szerencsés a lányuk, aki már ilyen fiatalon ennyi helyen élhetett. Ő milyen nyelveken beszél?
– Azt gondolom a gyerekek ott boldogok, ahol a szülők. Figyelni kell rá, hogy jól tudja kezelni az állandó változást, a sok nyelvet, ami egyrészt lehetőség, másrészt óriási kihívás is. Felnőttként az utazást csodálatos dologként élhetjük meg. A gyerekek esetében azt gondolom ez sokkal bonyolultabb. A változás mellett az állandóságot is biztosítani kell nekik. A magyar a legfontosabb nyelv az életében. Brüsszel után itt is franciául tanul, és – mint az ilyen idős gyerekek – már előfordul, hogy kijavít, ha úgy véli, valamit nem mondok helyesen. Mivel az osztálytársai lettül és oroszul beszélnek, ez sem idegen a fülének.

– Fontosnak tartja ezeket az alapokat?
– Az alapok mindig fontosak. Én is nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy nyitottságra tanítottak minket, és sosem tartottak vissza a merész lépésektől, kalandoktól, akármilyen fiatalok is voltunk. Megmutatták nekünk a mi minden van körülöttünk országon belül és kívül, amiből nagyon sokat tanultunk. A saját kislányunknak is azt próbáljuk mutatni, hogy pozitívan kell a világhoz állni, örülni kell a dolgoknak és mindenben meg kell látni a jót. A pohár legyen mindig félig tele és ne üres.

– Nagyon szép karriert tudhat magának, tudatos volt a kezdetektől? Ön szerint van recept, amit követni kellene?
– Nem gondolom, hogy a jövőt tekintve tudatos lettem volna. Mindig igyekeztem jól végezni a dolgom akár a tanulásban, akár a munkában, de a jövőt aligha terveztem, inkább a pillanatot éltem. Az emberi kapcsolatok mindig fontosabbak voltak bárminél. A sok munka mellett többségünknek a véletlenen is múlik, hogy merre kanyarodik az élete, ez szerintem nálam sem volt másként. Persze vannak dolgok, amire büszke vagyok, például, hogy a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban érettségiztem és a szegedi jogászként végeztem. Vagy, hogy a Körös Néptáncegyüttes táncosa voltam és a szüleim mindig engedtek, hogy ennek a szerelemnek akár még az iskolai napok rovására is éljek. A néptánc két dologra biztos megtanítja az embert. Egyrészt, hogy csapatban jól tudjunk együtt dolgozni, mert annak a körnek köralakúnak kell lenni, és a kör formájához mindenkire szükség van. De arra is lehetőséget ad, hogy ha olyan képességei is vannak egy táncosnak, akkor egyedül is ki tudjon állni. Tény, hogy érdekelt a nemzetközi jog és az idegen nyelvek, de a szülők, a család, a férjem és a csillagok megfelelő állása is kellett mindenhez.

– Hány évig szól még a mandátuma?
– Két éve vagyunk Rigában és még két évre szól ez terminus.

– Van álma, hogy a jövőben melyik országban lenne még szívesen nagykövet?
– Nem fogalmaznék úgy, hogy vannak álmaim, mert az élet bonyolult és sok mindent hozhat. Mindig alkalmazkodom a feladathoz, amit kapok. Diplomataként a nyelvtudás részben meghatározza a lehetőségeinket, így nekem olyan relációban lehet majd feladatom, amennyiben a minisztérium részéről ilyen döntés születne, ahol az angol, francia, finn közül valamelyiket munkanyelvként használhatom. Finnországot kifejezetten szeretem és ismerem, talán egyszer valaki úgy dönt, hogy ott szavaz nekem bizalmat.

– Ennyi utazás, költözés, ország után, Önöknek hol van az otthon?
– Erre nem könnyű válaszolni. Amikor egymás között beszélgetünk ennek a fogalmait gyakran kell pontosítani, mert a „haza megyünk” jelentése attól függ, milyen szövegkörnyezetben hangzik el. De mégis bármerre is sodrot minket az élet, nekünk az otthon még mindig Gyulán van. Persze beszélgetés közben van itthon, meg van otthon, meg valahol itthon és valahol otthon. De ha azt mondjuk, hogy „haza megyünk”, akkor az Gyulát jelenti. Haza a szüleinkhez, a Kolozsvári és a Székely Aladár utcába a városba, ahol felnőttünk.

Riga nem véletlenül a Baltikum Gyöngyszeme
– A Baltikumba, így Lettországban véleményem szerint nem nehéz beilleszkedni, mert életstílusban, életszínvonalban sokban hasonlít Magyarországhoz – vélekedett Müller Adrien.

– Ragaszkodnak a hagyományaikhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz. A majdnem fél évszázados szovjet megszállását követően huszonöt éve nyerték vissza függetlenségüket, és jövőre ünneplik államiságuk 100. évfordulóját. Ez általában meghatározza azt, hogy a letteknek erős a szabadságvágya. Gyakran ünnepelnek államisághoz, önállósághoz kapcsolódó évfordulókat.
Szép, tiszta és rendezett a természetes és az épített környezetük. Rigát nem hiába hívják a Baltikum gyöngyszemének. A lettek természet közeliek, fontos nekik minden, ami víz, tenger, erdő. Nagyköveti minőségemben és szabadidőben is igyekszem sokat utazni vidéken is. Úgy vélem, hogy ha az országot minél jobban megismerjük magánemberként és turistaként is, akkor az a munkába is sok inspirációt ad. Emellett nem is gondolnák, hogy a Balti-tenger és a Balti-öböl partján ugyanolyan fehér a homok a tengerparton, mint egy trópusi országban. A nyári hosszú fehér éjszakák és a kellemes időjárás, jól kompenzálja a téli, hideg estéket.