Közélet

2016.06.26. 18:50

Együtt húzta a rektor és a gólya

Együtt, egy irányba húzott a rektor, a dékán, a doktorandusz és a hallgató a sárkányhajókban – ötödik alkalommal rendezte meg Szarvason, a vízi színháznál a Szent István Egyetem az országos egyetemi regatta fesztivált. Húsz csapat versengett az elsőségéért, a leggyorsabbak egy percen belül teljesítették a távot.

Licska Balázs

Immár ötödik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén az országos egyetemi regatta fesztivált Szarvason, a vízi színház környékén, a Holt-Körösön. Az egyes sárkányhajókban húszan foglaltak helyet lapátokkal, egy ember ügyelt a dobokra és az ütemre, egy pedig a kormányrúdra. Mindenkire fontos szerep jutott és hárult, az összeszokottság és az ütemérzék rengeteget számított az időeredmény tekintetében.

A vízi színház melletti résznél, a füves területen több csapat pihent vagy éppen bemelegített arra várva, hogy mikor szállhat vízre. Aztán, amikor megjött a szpíkertől a jelzés, mindenki a stég felé indult. A biztonság kedvéért mindenkire került mentőmellény, majd lapátot is ragadott a többség – nem ártott evezni, úgy gyorsabban haladt a sárkányhajó. Aztán, amikor mindenki kész volt, a 44-es főút alatti hídig evickéltek a vízi járgányokkal.


Ott dördült egy a startpisztoly, és ezt követően, akiknél lapát volt, elkezdte húzni, ahogy csak bírta. Bár látszólag könnyű dolga volt a sárkányhajó elején helyet foglalóknak, bizony később kiderült, hogy talán ők voltak a verseny kulcsszereplői: ha megfelelően adták a dobnál az ütemet, akkor repültek a vízi járgányok, ha viszont nem tudták követni a lapátolók a diktált tempót, akkor a sárkányhajók egy helyben rostokoltak – sőt, olykor visszafelé haladtak.

A legjobb időt futó csapatok egy percen belül teljesítették a pár száz méteres távot – ezután érkezett a hidegzuhany a vízi színháznál lévő felüljáróról lezúduló vízesés révén. Ezt a versenyt tehát senki nem úszta meg szárazon, és bajban volt bizony, aki mobiltelefonnal szállt vízre. A rendezvény egyébként rengeteg érdeklődőt vonzott: például a környékbeli kacsák is száj-, pontosabban csőrtátva figyelték, ahogy elsuhantak mellettük a sárkányhajók.

Bár a hangulatra cseppet sem lehetett panaszkodni, a szpíker még arra is rátett egy lapáttal. Mindenkinek beszólt, aki éppen akkor szállt be a sárkányhajóba vagy pont akkor próbált kikászálódni a vízi járgányból. De ha épp nem volt forgalom a stégeknél, akkor sem kellett sokáig keresgélnie egy-egy poénért. A legjobb mondata viszont az volt: a versenyben nem is az időeredmény a legfontosabb, hanem az, hogy senki nem fulladt bele a vízbe.

Hagyománnyá vált Szarvason a rendezvény
Idén húsz csapat nevezett a versenyre, az országos regatta fesztiválra – számolt be dr. Tőzsér János, a gödöllői székhelyű, de Békés megyei karral is rendelkező Szent István Egyetem rektora, ami azt jelenti, hogy a rendezvényen több mint félezren voltak jelen. Mint mondta, ez az esemény immár hagyománnyá vált Szarvason, hiszen ötödik alkalommal rendezték meg – ezúttal a határon túli társintézmények is képviseltették magukat egy-egy csapattal.


Hogy miért fontos a rendezvény, arról dr. Tőzsér János azt mondta, hogy lehetőséget ad az egyetem vezetésének, az oktatóknak és a hallgatóknak, hogy összekovácsolódhassanak, hogy közösen szórakozhassanak és sportolhassanak – és mindezzel egy egységes egyetemmé válhassanak.

– Nincs következménye – mosolygott a rektor lapunk azon felvetésére, hogy lesz-e bármiféle retorzió, ha esetleg a hallgatók megelőzik az oktatóikat. Mint mondta, a tanév és a vizsgaidőszak már egyébként is véget ért, sőt, a legtöbb karon – például pénteken Békéscsabán – a diplomákat is kiosztották.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!