Közélet

2016.06.21. 19:47

Mit ennének a gyerekek, minek örülnének a szülők?

Kiértékelték azokat a kérdőíveket, amelyeket a gyermekek és a szülők tölthettek ki annak kapcsán, hogy mennyire elégedettek a menzával. A tapasztalatokat leszűrik, és igyekeznek az igényeknek megfelelő ételeket készíteni a békéscsabai óvodásoknak, általános és középiskolásoknak, illetve a tálalásra is jobban figyelnek a jövőben.

Licska Balázs

Fotó: Lehoczky Peter

Több intézkedés is született a gyermekélelmezési intézmény tevékenysége kapcsán. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy a konyhákon készített ételek megfelelhessenek a korszerű és egészséges táplálkozás követelményeinek, emellett pedig örömmel fogyasszák azokat az óvodások, az általános és a középiskolások – hangzott el a kedden a Gyulai úti konyhán tartott sajtótájékoztatón.

Szarvas Péter polgármester elmondta: a gyermekélelmezési intézmény négy konyhán – az iskolai napokon – csaknem tízezer adag ételt készít. Tavaly novemberben nagy port kavart a csicsóka körettel kínált harcsaapró, ami egyesek szerint nem sikerült túl jól. Ezt követően határoztak úgy: megnézik a gyermekélelmezési intézmény tevékenységét, melynek nagy a felelőssége, hiszen a gyerekek napi energia-, tápanyagbevitelének nagy részét biztosítania kell a menzának.

Kérdőívet töltettek ki a gyermekekkel és szüleikkel, melyek közül ezer hasznosnak bizonyult, vissza is érkezett az idei első és második negyedévben. Emellett javaslatokat vártak telefonon, e-mailben és a közösségi portálon. A tapasztalatokat leszűrték, a legtöbb ajánlást már beépítették, azaz, már az utóbbi időben is igyekeztek az étlapot és a választékot a gyermekek szája íze, kívánsága szerint összeállítani.
A következtetésekről szólva Szarvas Péter elmondta: bár nincs kirívóan rossz vélemény az elkészült ételekről és azok tálalásáról, túl sem dicsérték azokat. Látszik, hogy minél idősebbek a gyermekek, annál válogatósabbak, kevés fajta ételt fogyasztanak szívesen, ehelyett szűk skálára korlátoznák, hogy mi legyen az étlapon. Ugyanakkor szívesen fogyasztanak olyanokat, amelyek tele vannak ásványi anyaggal és vitaminnal.

– Abban teljes volt az egyetértés, kortól függetlenül, hogy mi a kedvencük – folytatta a városvezető. Nyerő volt a gyümölcs- és a paradicsomleves, illetve a rántott hús, a bolognai spagetti, a túrós csusza. Szarvas Péter azonban kiemelte, hogy meg kell felelni a jogszabályoknak, az étlapot szerkeszteni kell, nem lehet minden nap csak ezeket kínálni.

Hozzátette, hogy a tálalás terén előrelépés várható, a gyermekélelmezési intézmény munkatársainak bemutatót tartanak majd, hogy az ételeket megfelelő minőségben és a fiatalok kívánságainak, igényeinek megfelelően tálalhassák. Összességében kiemelte: a mintamenza program nemes célokat szolgál, azonban a korszerű és egészséges táplálkozás mellett annak is fontos szempontnak kell lennie, hogy a gyermekek mit szeretnének, mik az igényeik.

– Békéscsaba négy éve csatlakozott a mintamenza programhoz – ismertette Pohászka Béla. Az országos tisztifőorvosi megbízott kiemelte, a cél az, hogy megfelelő minőségű alapanyagokból jó ételek szülessenek. Hangsúlyozta: már óvodás korban el kell fogadtatni, meg kell szerettetni bizonyos ízeket a gyermekekkel. Hozzátette, nemcsak a békéscsabai kérdőív, hanem más visszajelzések nyomán is változni fognak a jogszabályok, például a só és a cukor terén.

Bíró Csaba, a gyermekélelmezési intézmény vezetőhelyettese, bizottsági elnök kiemelte: fontos, hogy egészséges és minőségi ételeket fogyasszanak a gyermekek. Elmondta továbbá, hogy szükség van a négy önkormányzati konyha fejlesztésére, modernizálására, amit a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében terveznek is. Hozzátette emellett, hogy az utóbbi három évben nem emelkedtek Békéscsabán a menzáért fizetendő térítési díjak.

Ebédet adnak a rászoruló gyerekeknek
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta: bár véget ért a tanév, a gyermekélelmezési intézményben a munka nem áll meg. A város 4,8 millió forintot fordít arra, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, rászoruló, nehéz helyzetben élő fiatalok – nagyjából 350 gyermekről van szó – naponta legalább egyszer meleg ételhez jussanak a nyári szünetben. Az ebédért nem egy helyre kell menni, azt majd’ tíz helyen, az egyes városrészekben osztják. Kiemelte, hogy az első napon, néhány kivételtől eltekintve, mindegyik ételt ki is osztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!