Közélet

2016.05.30. 10:50

Összefogással újították fel a Petőfi suli udvarát

A békéscsabai Petőfi Sándor Általános Iskola udvari eszközeit, játszótéri elemeit újították fel közös erővel a Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának munkatársai és az Előre NKSE csapata a Törődés Napja önkéntes akció keretében. A pénzintézet tavasszal országszerte 21 helyszínen rendezi meg az eseményt.

BEOL

Az önkéntességnek nagy hagyománya van a banknál: ennek jegyében rendezik meg a Törődés Napja programsorozatot több mint másfél évtizede, évente két alkalommal. Az akciók a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatását, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítását, illetve különböző helyi civilszervezetek segítését célozzák.

– A Petőfi Utcai Általános Iskolát már korábban is támogattuk a MUS-E multikulturális művészeti program keretében, így a Bankműveleti Központban nem is volt kérdéses, hogy most tavasszal az intézmény megújításán munkálkodjunk kollégáimmal a Törődés Napja akció keretein belül, hogy még több örömet szerezhessünk az idejáró tanulóknak. A Bankműveleti Központunk idén kereken egy évtizede van jelen Békéscsabán, és éppen ennyi ideje áll szoros kapcsolatban az Előre női kézilabda-csapattal is: a két jubileumi évforduló alkalmából közösen dolgoztunk az udvari eszközök, játszótéri elemek, kerékpártárolók, kerítések és padok felújításán az önkéntes akció során – mondta Lasetzky Frigyes, a pénzintézet operáció és minőség vezetője, a békéscsabai Bankműveleti Központ vezetője.


A Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központja immár tíz éve aktív támogatója a helyi sport-, kulturális, oktatási és civil programoknak. Ennek részeként 2013-ban indult a Budapest Bank Békéscsabáért Program, amelynek célja, hogy minél több értékes helyi kezdeményezés megvalósításához járuljon hozzá.

Címkék#kézilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!