Kék hírek, bulvár

2016.05.25. 17:35

Csabai pofozkodós-ügy: felszívódott a sértett

Tavaly november óta húzódik egy ügy a Békéscsabai Járásbíróságon, ahol G. Z. T.-nek önbíráskodás és más bűncselekmények miatt kell felelnie. A vádlott és a tanúk is elmondták, hogy emlékeznek arra a bizonyos ütésre, ami az egyik békéscsabai szórakozóhelynél történt. A sértett, Ny. R. azonban utolérhetetlen, sosem jelenik meg a tárgyaláson. Állítólag fél Békéscsabára jönni, sokaknak komoly pénzekkel tartozik.

Licska Balázs

Bár már mindenki nagyon várta, most sem jelent meg a Békéscsabai Járásbíróságon az ütést elszenvedő sértett, Ny. R. – emiatt húzódik immár tavaly november óta a G. Z. T. ellen önbíráskodás és más bűncselekmények miatt indult eljárás. Már mindenkit meghallgatott Tóthné dr. Hámori Katalin bíró, a Békéscsabai Járási Ügyészség és a védelem is kifejtette véleményét az ügyben, elhangzottak a perbeszédek is, ennek dacára az ítéletre várni kell – még legalább két hónapot.

A szerdai tárgyaláson kiderült, hogy bár átvették az idézését, Ny. R. ennek ellenére távol maradt. A folyosói és a városban terjedő pletykák szerint azért nem jön Békéscsabára, mert sokaknak tartozik, sőt egy több milliárd forintos csalásban is érdekelt. Ennek dacára állítólag egy nagy BMW-vel járkál, Sopronban tengeti a mindennapokat, és munkaközvetítéssel foglalkozik, Németországba és Ausztriába viszi a delikvenseket.

A Békéscsabai Járási Ügyészség véleménye szerint azonban nem lehet befejezettnek tekinteni az eljárást addig, amíg a sértett, Ny. R. nem áll a Békéscsabai Járásbíróság elé, és ennek elérése érdekében mindent meg kell tenni. Bár Ny. R. korábban a rendőrségen elmondta, hogy miként emlékszik arra a bizonyos ütésre és előzményeire, az állítólag egyáltalán nincs összhangban azzal, ahogy arról a vádlott és az elfogulatlannak mondható tanúk nyilatkoztak.

Hogy meddig húzódhat az ügy? Nem tudni. Most mindenesetre Tóthné dr. Hámori Katalin százezer forintos bírságot szabott ki a sértettre. A bíró érdeklődött a tanúknál is, hogy nem tudnak-e Ny. R.-hez valamilyen elérhetőséget adni. Ők azt mondták, hogy nemrég kaptak hozzá egy telefonszámot, de azon hiába hívták, nem volt kapcsolható. Úgyhogy a Békéscsabai Járásbíróság ezúttal is elnapolta a tárgyalást, július közepére.

A vádirati tényállás szerint – amit még tavaly novemberben ismertetett a Békéscsabai Járási Ügyészség – a vádlott, G. Z. T. összesen 2,9 millió forintot adott kölcsön Ny. R.-nek, amiből a sértett 1,59 millió forintot visszafizetett. 2014. július 15-én a vádlott egy kocsmában iszogatott, majd hazament. Onnan felhívta Ny. R.-t, és számon kérte, hogy miért nem adta meg a pénzét, meg is fenyegette. Ezután volán mögé ült, hogy megkeresse a sértettet.

Egy belvárosi szórakozóhelyen találta meg, ahol Ny. R. a barátaival szórakozott. Ott egy egyméteres fanyéllel ütögette a bejáratot, és kiabált. A nyél visszakerült a kocsiba, a kiabálás pedig az ingatlan hátsó részénél folytatódott. Ott T. B. közölte vele, hogy távozzon. Ny. R. pedig beállt T. B. mögé, szóváltásba keveredett G. Z. T.-vel, aki ott nagy erővel ököllel arcon ütötte a sértettet. A vádirati tényállás szerint Ny. R. nekiesett a kapunak, és rövid időre eszméletét is vesztette.

Nem törlesztette rendesen a kölcsönt
G. Z. T. még az első tárgyaláson azt mondta, korábban megegyeztek, hogy Ny. R. hetente fizet neki 50 ezer forintot, azonban ez nem történt meg, „bezzeg arra volt pénze, hogy saját bulit szervezzen magának”. Egyébként a sértett addig is rendszertelenül törlesztett, később pedig már csak hitegette a vádlottat. Az ütés előzményéről azt mondta: a trágár kifejezések után Ny. R. nekiugrott, ő pedig védekezésként egyszer megütötte.

A két tanú, T. B. és kedvese is hasonlóan emlékezett az ütésre. Mint mondták, megbeszélték, hogy nem lesz balhé, a vádlott be is tartotta a kétméteres távolságot a szórakozóhely hátsó bejáratánál. Nem is értették, hogy Ny. R. ennek ellenére miért ugrott neki G. Z. T.-nek, ráadásul pont akkor, amikor már jöttek a nem sokkal korábban értesített rendőrök. Ny. R. írásban tett vallomást, de nagy a különbség abban, hogy ő és a tanúk miként emlékeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!