Sport

2016.05.04. 07:54

Palotai Károly életműdíjat kapott az UEFA-tól

Hétfő este kezdődött az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) budapesti, 40. kongresszusa a Várkert Bazárban, amelynek megnyitóján életműdíjat vehetett át a békéscsabai születésű Palotai Károly.

MTI

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a küldöttek többsége már vasárnap este megérkezett Budapestre, de a hivatalos program csak a megnyitót megelőző állófogadással kezdődött el. Elsőként Pedro Pinto, az UEFA kommunikációs- és médiaigazgatója köszöntötte a küldötteket, egyúttal megköszönte a különleges vendéglátást Budapestnek.

Ezt követően Csányi Sándor MLSZ-elnök, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja köszönetet mondott az UEFA-nak, hogy tíz év után ismét Budapest láthatja vendégül a kongresszust, majd kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben Magyarország és a magyar futball is sokat változott. Elmondása szerint utóbbi főleg infrastruktúrában és az utánpótlás-nevelésben lépett előre, de megemlítette az Európa-bajnokságra 44 év után kijutott felnőtt válogatott teljesítményét is. Csányi Sándor köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek is, kiemelve a futballszeretetét, amelynek szerinte nagy szerepe volt a sikerek elérésében.

Csányi után Ángel María Villar, az UEFA első alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Megemlékezett a magyaros vendégszeretetről, egyúttal kiemelte, hogy Magyarország igazi labdarúgó ország, ahol még a miniszterelnök is rajong a futballért. Szerinte így nem véletlen, hogy az utóbbi években két UEFA- és egy FIFA-kongresszust is Budapesten rendeztek, hiszen a futball egyik bölcsőjében érezhetik magukat a sportvezetők. A keddi nap fontos döntéseinek megemlítése mellett reményét fejezte ki, hogy a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltott Michel Platini hamarosan visszatérhet elnöki hivatalába. Ügyében a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) dönt majd.

Orbán Viktor miniszterelnök zárta a megnyitó szónokainak sorát. A kormányfő kiemelte, ugyan a magyar nép mindössze kis százalékát teszi ki a világ népességének, ez nem kell, hogy kishitűséget okozzon, hiszen tehetséggel és kitartással elérhető a győzelem. Hangsúlyozta, hogy a magyar futball arany-, ezüst- és bronzkora és az elsüllyedés után most példátlan összefogás jellemzi a hazai sportéletet, amit bizonyítanak az újonnan épülő stadionok, a megduplázódó létszám a kiemelt sportágakban.

A program az életműdíjak átadásával folytatódott, és különösen szép pillanatokat hozott a magyar futballnak, mivel pályafutása elismeréseként a korábbi kiváló játékos és játékvezető, a 80 éves Palotai Károly is átvehette az UEFA Gyémánt-díját.

Palotai labdarúgóként tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar válogatottnak, játékvezetőként pedig az 1976-os és az 1981-es BEK-döntőben is ő bíráskodott, és részt vett három világbajnokságon (1974, 1978, 1982).

"Nagy meglepetés számomra ez a díj, ami újra bizonyítja számomra, hogy a futballnál nincs szebb dolog a világon. Rengeteget kaptam a focitól, és különösen jó érzés, hogy ugyan én csak egy közkatona voltam a futballban, mégis ekkora megtiszteltetés érhet, hogy átvehetem ezt a díjat. Ezért nagyon hálás vagyok" - mondta meghatódva köszönőbeszédében Palotai Károly.

A 40. kongresszus kedd délelőtt a napirendi pontok megtárgyalásával folytatódott a budapesti Hungexpón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!