Közélet

2016.04.22. 16:31

Orosháziak mind - tisztelgés a városalapítás ünnepén

A városalapítás évfordulója alkalmából Szilasi-Horváth Tiborné Sonkoly Márta grafika- és festmény kiállítással tiszteleg, s szeretné megköszönni és viszonozni Orosházának, amit élete során a szülőföldtől kapott. Péntek óta láthatók munkái a Petőfi Művelődési Központban.

cs. i.

– Az itt látható arcképcsarnok nem a teljesség igényével készült. De elkezdtem egy sorozatot, amit folytatni szeretnék. Olyan orosházi emberekről készítettem a grafikákat, akik széppé, élhetőbbé tették értéket teremtő munkájukkal a múltunkat, vagy teszik ezt ma is a jelenben és remélve a jövőben is. A kiválasztott személyek az én szubjektív döntéseim. A bőség zavarában ez a sor közel sem teljes. Ebben a sorban, együtt vannak a különböző foglalkozások képviselői. Ők munkásságukkal a mi közösségünket gyarapították, gyarapítják, azaz napjainkat teszik élhetőbbé, szebbé - fogalmazott a megnyitón az alkotó, akinek munkásságát Rózsa Zoltán múzeumigazgató méltatta a szép számú közönség és a megjelent érdeklődők előtt.

– Szilasi Horváth Tiborné Sonkolyos Márta lételeme az alázat. A művészet felé is a legnagyobb alázattal fordul. Alkotásai nem róla szólnak, mélyről belőle fakadnak. Így képes arra, hogy saját maga mestere legyen. Önvallomása sok mindent elárul: az alkotás annak, akinek szívügye, egy lelki hullámvasút. Megjárja az ember a poklot és a mennyországot is. Nekünk itt és most jó sorunk van, hiszen jóvoltából megnyittatik a mennyország kapuja. Fiatalos, nyugdíjas nagymamaként él, virul, alkot! És motoszkál benne a teremtő erő. Megteremteni az egységet azokból az emberekből, akik számára és véleménye szerint városa számára valamilyen okból fontosak. Ívek övezik, térben és időben egységbe rendezik az arcképcsarnok tagjait. Festmények is láthatóak, melyeken megjelenik a természeti környezet, a benne élő ember, és az épített környezet is.

[caption id="" align="aligncenter" width="450"] A szerző felvétele.
[/caption]

– Láthatóak az épületek, Zombától Orosházáig. Mi itt együtt alkotunk egy közösséget, és lehetünk nagyon eltérőek, orosháziak vagyunk, és örömmel járultunk hozzá ahhoz, hogy itt, együtt legyünk kiállítva, Orosháza születésnapján, az evangélikus templom mellett, ami jelen esetben az orosháziak összetartozásának szimbóluma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!