Közélet

2015.11.28. 16:23

A képregény szaktekintélyei tartottak előadást a műfajról

Generációk számára jelentenek kellemes, mára talán kissé nosztalgikus érzést a képregények. Arról viszont keveset hallani, hogy hol tart ma a műfaj, a kilencedik művészet Magyarországon. A közelmúltban erről is tartott előadást a Békés Megyei Könyvtárban Kertész Sándor képregény kutató, a „Comics szocialista álruhában” című könyv szerzője, és Kiss Ferenc képregényszerető, gyűjtő.

Papp Gábor

Fotó: IMRE GYORGY

A képregény legtágabb meghatározása: történet képekben elbeszélve, mely legalább három fázison át tart, és esetleg szöveg kíséri. Ha akarjuk, ide tartoznak tehát a paleolit korszakban keletkezett, vadászatot ábrázoló, ősember kreálta rajzsorozatok is, az egyiptomi sírkamrák halotti könyvei és még sorolhatnánk.

Persze a szó mai értelmében vett képregényekig elég nagyot kell ugranunk az időben. Joseph Pulitzer jelentette meg 1896. február 16-án a New York World vasárnapi mellékletében Richard F. Outcault képregényét. A Yellow Kid címet viselő sorozatban mind a narrátori, mind a beszélt szöveg már a képkockán belülre kerül. Hivatalosan innen datáljuk a képregény, a comic strip születését — derült ki a békéscsabai előadásból.

Az első magyarországi képregény részben Jókai Mór nevéhez fűződik. A műfaj első hazai korszaka, a „beszélő képek korszak” 1877 és 1929 közé tehető. Az első képaláírásos képtörténet 1877-ben jelent meg az Üstökös című újságban, ennek szövegét Jókai Mór írta, a rajzokat Jankó János készítette.

1930-től beköszöntött a klasszikus comics korszak, ekkor jöttek az amerikai típusú szóbuborékos képregények napilapokban, hétvégi mellékletekben és ebben az időszakban jelenik meg az első képregényújság, a Hári János is.

A Pajtás 1957/1. számában indul Cs. Horváth Tibor és Zórád Ernő közös munkája, a Winnetou című képregénysorozat. Állandó rendszerességgel ekkor kerül bele a narrátori és a beszélt szöveg a képkocka belsejébe.

Ekkor elsősorban irodalmi műveket dolgoztak fel, ugyanakkor kétségtelen, hogy ebben az időszakban születtek a magyar képregény történetének legkiválóbb alkotásai. 1983-tól hazánkban is megjelentek a képregényfüzetek, majd az amerikai szuperhősök. Zórád Ernő, Sebők Imre, Korcsmáros Pál és Fazekas Attila kiváló rajzai ma is sokakban keltenek kellemesen nosztalgikus érzéseket, ahogy sokan emlékeznek a Kockás és a Mozaik újságok megsárgult lapjaira, amelyek napjaikban már nem egyszer igen drágán cserélnek gazdát.

— Napjainkban sokan készítenek képregényeket, de mivel a kereslet alacsony, azok jelentős része magánkiadásban 50 és 300 közötti példányszámban jelenik meg. Ezeket az alkotásokat elsősorban az évente megrendezett két-két képregény-börzén, illetve -fesztiválon adják el, ahol mindig több ezres tömeg gyűlik össze — fogalmazott Kertész Sándor arra a kérdésünkre, hogy hol tart ma a magyar képregény.

— Hazánkban egyébként három képregényfogyasztó generáció él, amelynek tagjai között természetesen lehetnek átfedések. Az ötvenes éveikben járók számára a Füles és a Pajtás jelenti, illetve az ott megjelent irodalmi művek adaptációja jelenti a képregényt. A ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején szocializálódott korosztály általában a szuperhősökre, a Batmanre, a Pókemberre vagy a Supermanra esküszik. A mostani tizenévesek pedig már nem igen veszik meg a nyomtatott változatot. Rengeteg magyarított képregényoldal létezik a neten, ahol kalózkiadásban a leghíresebb külföldi termékek is elérhetők.


Kiss Ferenc kiemelte, nehezíti a helyzetet, hogy a jó hazai rajzolók vagy külföldön dolgoznak, vagy egészen más területen, a reklámiparban, a honlapkészítésben, netán a tetoválásban és csak hobbiból készítenek képregényt.

A két szakember hangsúlyozta, ahhoz, hogy a műfaj új lendületet kapjon, szükség lenne egy kiadóra, amely 2-3 éven át komoly tőkét fektetne a képregény népszerűsítésébe, s több célcsoportot, az óvodásokat, kisiskolásokat, fiatalokat és felnőtteket egyaránt megcélozná.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!