Szente Vajk: zene nélkül nálam nincs színház

– Jobban dolgozott az adrenalin, hogy „hazai pályán”, Békéscsabán rendezhetett?
– Be kell vallanom, jelentős pluszt adott, hogy itthon dolgozhattam. Nem tudtam, hogy milyen érzések kerítenek majd a hatalmukba. Mindenféle pátosz nélkül mondhatom, hogy olyan ez, mint amikor az ember ajándékot ad, és nagyon szeretné, hogy sikere legyen, és talán még jobban is izgul, mint az, akinek a meglepetést szánja. Kivételes, hogy Békéscsabán rendezhettem, az előadás kulcsfontosságú az eddigi pályámon.

– Hogyan készült az előadásra?
– Technikailag ugyanúgy, mint a többi rendezésre. Azaz, alaposan. Ugyanis a zenés színház olyan műfaj, aholelőre fel kell készülni. Ez azt jelenti, hogy igazából már az olvasópróba előtt meg kell rendezni. Ennek több oka is van, az egyik az, hogy egy prózai darabhoz képest több díszletre, kellékre, jelmezre van szükség, melyek gyártási folyamata hosszadalmas. Másrészt én is akkor tudok harmonikusan dolgozni, ha mind a koncepció, mind az ötlet, mind a kivitelezés már kialakulóban vagy akár meg is van, mire elkezdődnek a próbák.

– Az egyik színész azt mondta: Szente Vajk gyors, pontos és precíz rendező, akinél nincs apelláta. Ez tényleg így van?
– Mernének mást mondani! A viccet félretéve: ebben a műfajban nagyon be kell osztani az időt, nem szabad elszórni. Az is igaz viszont, hogy nálam a színészek szinte a fülükön keresztül lélegeznek: szöveget mondanak, miközben a kezükkel, a lábukkal ezt meg azt kell csinálniuk – mindezt zenére. Lehet, hogy furcsa nekik ez a stílus, de nagyon fogékonyak.

– Színész, rendező, közben több darabot szerzőként jegyez, és az internetes lexikon, a Wikipedia is azt írta: az egyik legsokoldalúbb magyar művész. Mit szól mindehhez?
– Nem ez a fontos. Örülök, hogy a színház egyre több szeletével foglalkozhatok, jobban megismerhetem, mind a színpadról, mind a nézőtérről, minden oldaláról. Egy sokkal összetettebb kép alakul ki bennem a színházról, és ahogy érek, az életről is.

– Évek óta vezeti a Magyarország, szeretlek! című műsort. A tévé, a műsorvezetés másfajta munkát igényel, mint a színház?
– Nagyon. Fura ezt mondani, de az nem is igazán munka, ugyanis csak a saját személyiségünket kell benne működtetni. Persze, sok koncentrációt, figyelmet igényel.

– A zöld vagy a piros színt kedveli jobban?
– A fehéret.

– A munka főleg Budapesthez köti. Mennyit időt tölt Békéscsabán?
– Sosem eleget. Egyébként jövök mindig, sokszor akkor is, ha csak egy fél napon van. Szeretem meglepni a családomat. Édesanyám persze nem szereti ezt, merthogy elmondása szerint nem tud főzni előre. Ennek ellenére bármikor betoppanok, tizenötféle étel van a konyhában. De természetesen nem csak emiatt szeretek hazajárni. Nagy és összetartó a családunk Békéscsabán, fontos, hogy minél több időt töltsünk együtt. Hogy ez konkrétan mit jelent? Változó. Van úgy, hogy kéthetente hazajövök, de van úgy, hogy két hónapig nincs rá lehetőségem.

– A jelenlegi békéscsabai munka egyszeri, vagy vannak még további tervei?
– Sűrű az élet. Nemcsak én kellek hozzá, nem is csak a Jókai színház, az invitálása, hanem ezer dolog, de leginkább nagy szervezés, logisztika. Nagy szerencsém, hogy vannak védő-, őrzőangyalaim, akik szerkesztik az életem, segítsenek abban, hogyan legyek egyszerre több helyen. Most ideálisnak tűnt az évad eleji időszak: amennyit terveztem, Békéscsabán töltöttem.

Most a zenés színház áll közel a szívéhez
Szente Vajk 1981-ben született, gyermekkorát Békéscsabán töltötte. Ő vezeti már évek óta a Magyarország, szeretlek! című műsort. Több filmben, sorozatban is feltűnt. Jelenleg főleg a fővárosi Madách Színházban játszik és rendez.

– Úgy érzem, hogy a mostani életemben a zenés színház áll közel hozzám. Játszom, rendezem, írtam is már zenés darabot. Kialakult, körvonalazódott bennem egy kép a saját színházamról, melyben markánsan meg tudom fogalmazni magam. Ennek ellenére több prózai előadást is rendeztem már, és most egy ilyenre készülök a Madách színházban. Persze, folyamatosan szól majd alatta a zene, mert anélkül nálam nincs színház – mondta Szente Vajk.