Kék hírek, bulvár

2015.08.28. 16:18

Kigyulladt egy általános iskola tetőszerkezete

Minegy 1200 négyzetméternyi területen égett egy kétszintes általános iskola tetőszerkezete Szentesen, a Deák Ferenc utcában – közölte a katasztrófavédelem. Több település hivatásos tűzoltói dolgoznak a helyszínen, munkájukat a szarvasi egységek is segítik.

BEOL

A háromszintes kollégium épületének tetőzetére csak kisebb mértékben, mintegy 50-100 négyzetméteren terjedtek át a lángok. A Csongrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat átvette a tűzoltás vezetését, két szakaszva osztva az égő épületrészeket.

Az oltáson kiemelt erőkkel dolgoznak a szentesi, a csongrádi, a hódmezővásárhelyi, a szarvasi, valamint kunszentmártoni hivatásos tűzoltók. A lángokat több irányból támadják az egységek: a földön három, a padlástérben három, létrás járművekről pedig további két vízsugarat működtetnek.

A lángokat mostanra körülhatárolták, több ponton el is fojtották. Az első információk szerint a tűz nem hatolt le a padlástér alatti területekre, azonban az épület átvizsgálása még folyamatban van. Az eddigi információk szerint senki nem tartózkodott az épületben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!