Közélet

2015.08.02. 12:18

Marad a Tisza-kastélyban az általános iskola

Noha korábban úgy volt, hogy már idén szeptemberben kiköltözik Geszten az általános iskola a Tisza-kastélyból, amit korábban a magyar állam megvásárolt az önkormányzattól, a tanulók még maradnak: nem készült el ugyanis az intézmény vadonatúj épülete, sőt, még el sem kezdték ténylegesen a beruházást.

Licska Balázs

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy 120 fő befogadására alkalmas, 8 osztályos, korszerű általános iskolát épít Geszten, a Kossuth Lajos utca 66. és 68. szám alatti, összesen csaknem 10 ezer négyzetméternyi telken – írták korábban a KLIK-nél. Most azt közölték, hogy megvásárolták az érintett telkeket. Az általános iskola és a tornaterem építtetője a Nemzeti Sportközpontok.

– Jelenleg a KLIK és a Nemzeti Sportközpontok között a beruházás megvalósításáról szóló együttműködési megállapodás előkészítése zajlik. A következő, 2015/2016-os tanévben az oktatás továbbra is a Tisza-kastélyban lesz – folytatták a KLIK-nél. Ezt erősítette meg Fábián Zsuzsanna, Geszt polgármestere is, hangsúlyozva, nem fenyegeti az általános iskolát az a veszély, hogy kiköltöztetik a rezidenciából.

Egy kormányhatározat értelmében a Tisza-kastély idén márciusban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a Forster Központhoz, annak vagyonkezelésébe került. Lapunk érdeklődött a miniszterelnökségnél és a Forster Központnál, van-e valami fejlemény a Nemzeti Kastélyprogrammal kapcsolatban, amibe Békés megyéből egyedül a Tisza-kastély került be, s az utóbbi időben a kúriánál voltak-e felújítási munkák.

A Forster Központ nem válaszolt, a Miniszterelnökség pedig csak annyit írt, hogy egyeztetések zajlanak a Nemzeti Kastélyprogramról az érintettekkel – aminek az eredményéről majd értesítenek.

Lapunk korábbi érdeklődésére azt közölte a Miniszterelnökség, hogy a beruházás az előzetes vélemények szerint 2016-ban kezdődhet és 2017-ben fejeződhet be. Az akkori számítások szerint 800 millió forintot költenének a Tisza-kastélyra, 80 százaléka európai uniós, 20 százaléka hazai forrás lenne. Mivel az épület alig használható a szigetelés és a tető állapota miatt, elsőként ezeket a problémákat kellene orvosolni.

A fejlesztések kiterjednének az épület teljes területére, a 610 négyzetméternyi földszintre, a 90 négyzetméternyi emeletre és a beépítendő tetőtérre, az 50 négyzetméternyi pincére, illetve a környező majorságra, parkra, a Tisza-kriptára és a közeli református templomra. A tervek szerint kulturális és turisztikai funkciót egyaránt ellát majd a rezidencia, Tisza Kálmán- és Tisza István-emlékhely jön létre, nemzetközi oktatási központ lesz.

Jövő őszre lehet kész a vadonatúj óvoda, konyha
Az általános iskolai fejlesztéshez kapcsolódik, hogy az önkormányzat az intézmény leendő épületének szomszédságában, vagyis a Kossuth Lajos utca 62. és 64. szám alatti telken óvodát, konyhát és étkezőt építtet. Fábián Zsuzsanna polgármester megosztotta, hogy a telkeken lévő épületeket már elbontották, a telekegyesítési eljárás is véget ért, mint ahogy a tervezési dokumentumok is elkészültek.

– Most a beruházás kapcsán az engedélyezési eljárás van folyamatban – folytatta a településvezető. Elmondta, hogy a településrendezési terv módosításának is a végéhez közelednek. A tervek szerint egy ezer négyzetméter alapterületű, modern épület valósul meg a fejlesztésnek köszönhetően, amiben nemcsak az óvoda, a konyha és az étkező kap helyet, hanem két nagyobb és két kisebb apartman is, azaz bővítik Geszten a szálláshelyeket. Egyelőre nem dőlt el, ki lehet a kivitelező. A tervek szerint jövő év szeptemberétől már a vadonatúj épületbe járhatnak a helyi óvodások.

Címkék#Geszt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!