Kék hírek, bulvár

2015.07.30. 12:35

Telefonon zaklatták a kecskeméti kutyatenyésztőt

Egy békéscsabai férfi és élettársa hónapokon át telefonon zaklatott egy kecskeméti kutyatenyésztőt. Több mint háromszáz alkalommal hívták fel 8 hónap alatt.

baon.hu

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője testvérportálunknak, a baon.hu-nak elmondta: a 38 éves békéscsabai férfi és 39 éves női társa 2013 nyarán ismerkedett meg a kutyatenyésztéssel foglalkozó kecskeméti sértettel.

– A vádlottak és a sértett között nézeteltérés alakult ki, ami abból adódott, hogy a férfi vádlott tenyésztői körökben a sértett tudtán kívül valótlanul hivatkozott a köztük lévő jó viszonyra, ezzel kapcsolati tőkét próbálva kovácsolni magának. A konfliktus másik forrása pedig a fedeztetési jegyekből eredeztethető - nyilatkozta a vádhatóság helyettes szóvivője a Bács-Kiskun megyei hírportálnak.


 
A vita addig fajult, hogy a vádlottak 2013 novemberétől 2014 júliusáig a női vádlott mobiltelefonjáról naponta többször hívogatták a sértettet, sms-eket és e-maileket küldözgettek neki. Szám szerint 313 alkalommal kezdeményeztek hívást a sértett telefonjára, a legtöbb fenyegető tartalmú volt, akárcsak az üzenetek.
 
A Kecskeméti Járási Ügyészség folytatólagosan, személy elleni erőszakos cselekedettel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a békéscsabai párossal szemben, ez a törvény szerint 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!