Közélet

2015.07.29. 17:45

Hol tart az ivóvízminőség-javító program?

Több helyszínen zajlik egymással párhuzamosan a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program. A kivitelezés jelenleg 70 százalékon áll, az idei év szeptemberére kell befejeződnie a beruházásnak — hangzott el szerdán Békéscsabán, a projektet részletező tájékoztatón.

Hírlap-összeállítás

Fotó: IMRE GYORGY

— A beruházás eredményeként hatvanhat település mintegy 300 ezer lakosra számára lesz biztosított az egészséges, az Európai Közösség irányelveinek is megfelelő ivóvíz — kezdte előadását Fülöp Szilárd, az Országos Vízügyi Főigazgatóság projektvezetője. Egyebek mellett arról is szólt, hogy a kivitelezés jelenleg 70 százalékos készültségi szintet ért el, a befejezést szeptember végére tervezik. A projekt megközelítőleg 38 milliárd forintból valósul meg, melyből 33,8 milliárd forint az uniós támogatás. A hatvanhat településre eső önerőt, 4,2 milliárd forintot a Belügyminisztérium biztosította.

Elhangzott, a projekt fizikai megvalósítása két részre bontható. Az elsőt jelenti a gerincvezetékek építése, a meglévő és üzemelő hálózatok bővítése, összekapcsolása. A projekt területén jelenleg két térségi vízellátó rendszer, az Orosházi és Közép-Békési vízellátó rendszer üzemel. A projekt megvalósulásával a kistérségi rendszerek egy irányítástechnológiával „összekapcsolódnak”. Négy településen, köztük a Békés megyei Gádoroson épül új víztorony, emellett a beruházás során 316 kilométer távvezetéket is lefektetnek.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Önkormányzatok Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulásainak Konzorciumi elnöke elmondta, a program fő célja, hogy jó minőségű, elérhető áron hozzáférhető ivóvizet biztosítsanak az érintett településen élőknek, és ez az ellátás legyen hosszú távú.

A rekonstrukciós munkálatok keretében a településeken 85 kilométernyi ivóvízvezetéket, 597 darab mosató aknát cserélnek, 604 tűzcsap építenek be, továbbá 8327 házi bekötés cseréjét is elvégzik.

A projekt másik részét a víztermelő telepek, kutak, valamint a bekötővezetékek és a tisztítás-technológia építése jelenti. A 65 települést magába foglaló regionális rendszer vízbázis oldala a Közép-Békési Vízellátó Rendszer és az Orosházi Vízellátó Rendszer termelő telepeinek rekonstrukciójával és bővítésével (Lőkösháza, Csanádapáca, Újkígyós, Orosháza), valamint három új víztermelő telep (Kunágota, Kaszaper, Medgyesbodzás) létesítésével alakul ki, tisztítástechnológia építésével, és további 30 új vízkút létesítésével. Geszt nem kapcsolódik a regionális rendszerre, a meglévő vízműtelepet újítják fel víztisztítás-technológia megépítésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!