Sport

2015.07.29. 13:01

A bőség zavarában a bajnokesélyes Rákóczi

Egyfajta generációváltás zajlik manapság a felkészülést július 13-án megkezdő Rákóczi Vasas SE labdarúgócsapata háza táján.

BEOL

Egyfelől tudatos lépésről van szó, hiszen az állomány egyik része túl van a harmincon, másrészt viszont az Orosháza FC megszűnésével egyszeriben megszaporodott a helyi utánpótlás-nevelő egyesületből „kitermelt” ifjú tehetségek száma, akiket vétek lenne elkótyavetyélni.

Legalább fél tucat, az ifjúsági korosztályból kiöregedő fiatal kerülhet a megye I. osztályú bajnokság ezüstérmeséhez, amely immár a 30 ezres város első számú és egyetlen csapatának számít. A bőség zavarával küszködhet tehát Polyák László vezetőedző, akinek tovább javítja a lehetőségeit, hogy olyan tapasztalt labdarúgókat is bevethet, mint az OFC-től érkező rutinos védő, Szabó Norbert, illetve az egy év után Újbudáról visszatérő Nyéki Boldizsár.

Mellettük Albert László, Sajti Bálint (mindkettő Orosháza FC), Kasza Illés és Machó Attila Pál (mindkettő OMTK-ULE 1913 U21) került a telepiekhez, de nem elképzelhetetlen Libor Gergő, Gulyás János, Kránitz Krisztián (mind Orosháza FC) és Greman László (OMTK-ULE 1913 U21) leigazolása sem, miként Vígh Sándor személyében egy kapus is képbe került Hódmezővásárhelyről.

Távozók is lesznek, Asztalos Gábort, Lövei Rolandot és Debreceni Pétert hivatalosan is elbúcsúztatják az első hazai bajnoki előtt, mivel mindhárman visszavonulnak. Mellettük Szabó Ákos igazolt el Kovácsházára, Vincze Alex pedig a komoly célokat szövögető Pusztaföldváron folytatja.

Nem tisztázott még Kiss Zoltán jövője, a védőt ugyanis marasztalják, de szívesen ki is adják, amennyiben a több játék reményében sikerül új csapatot találnia magának. A változásokat látva aligha kétséges, hogy a telepiekkel komolyan kell számolni a bajnoki címért versengő elitben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!