Kultúra

2015.07.07. 14:22

Cirkuszi gála – a Cirkuszvilág Csillagai a Vízi Színházban

Július 10-én 20:30-tól újra élhetjük gyerekkorunk ámulatba ejtő csodáit a Szarvasi Vízi Színházban, ugyanis a Fővárosi Nagycirkusz Circussimo! című műsorának sztárjai lépnek fel. (x)

BEOL

Az este folyamán megcsodálhatunk egy fiatal etióp lányt, aki pályafutását 8 évesen kezdte, és azóta a világ számos neves cirkuszában fellépett. Jelenleg ő az egyik legelismertebb „kaucsuklány”. A most látható produkcióját 2011-ben fejlesztette ki, akkori menedzsere és edzője segítségével, mellyel azóta számos díjat is nyert.

Látható lesz a cirkuszi családból származó Eddy Carello, aki 11 éves kora óta foglalkozik zsonglőrködéssel. A cirkuszi családi hagyományoknak megfelelően produkcióját édesapjától tanulta, aki szintén zsonglőr volt. Mutatványát folyamatosan fejleszti, saját trükkjeivel kombinálja.

Az Excentrik szám testvérpárosa hét éve van a pályán, számos cirkuszban felléptek már. A most látható komikus akrobata számukat elismerték a 2012-es németországi Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon.

Mister Lorenz, a régi cirkuszi családból származó bohóc, korábban erőművészként lépett fel, mostanában pedig artista tudását is felhasználva komikusként aratja sikereit. Produkcióiban ellenállhatatlanul mulatságos, színes komédiái jól ötvözik a klasszikus tréfákat a mesteri zsonglőr, szabadlétra és zenei elemekkel.

Az olasz Nistorov csoport görkorcsolya produkciójának különlegessége, hogy nem két, hanem három artista mutat be egy két méter átmérőjű kör alakú emelvényen különböző emeléseket, forgásokat, ugrásokat. A veszélyes szám kifogástalan technikai tudást, összeszokottságot és koncentrációt igényel. A vakmerő artisták még a nézők közül is bevonnak egy önként jelentkezőt produkciójukba.

A kecses fiatal hölgy Miss Olivia, 2012 óta a Baross Imre Artistaképző növendéke, tavaly szeretett bele a lábzsonglőrködésbe. A zene ritmusára hanyatt fekve a talpán lazán dobál bőröndméretű dobozt, hengert, labdákat, hulahopp karikákat. A Baross Imre Artistaképző idei év végi gálaelőadásán aratott nagy sikert szólószámával.

A Cap Crew ugródeszka duó tagjai, Lövei Gábor és Mikó Zoltán, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola növendékei, három éve dolgoznak együtt. Felléptek már számos fesztiválon.

2014 októberében a közönség a több mint 80, Európából érkező fellépő közül választotta meg őket a legjobbnak a németországi Wiesbadenben rendezett Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon. Műsorukra jellemző a könnyedség, a lazaság és a merész mutatványok, mint például a hulahopp karikán keresztül a magasban bemutatott szaltó, vagy éppen a triplaszaltó.

A Szarvasi Vízi Színház idei műsorában új műfajként jelennek meg a cirkuszművészeti produkciók. Elsőként a Cirkuszi gála látható július 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!