Közélet

2015.07.04. 17:33

Százhetvenkét frissdiplomás

Diplomaátadó ünnepséget rendeztek szombat délelőtt a megyeszékhelyen, melyen százhetvenkét olyan hallgató vehette át oklevelét, aki az elmúlt félévben végzett a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karán: a szarvasi Tessedik, a gyulai egészségtudományi vagy a békéscsabai gazdasági campuson.

L. B.

Beszédében dr. Tőzsér János rektor kiemelte, hogy az egyetem szorosan együttműködik a városokkal, a vállalkozókkal, melynek eredményeként sikeres pályázatokat valósítanak meg. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere arról szólt, sok munka van egy diploma megszerzése mögött.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Imre György
[/caption]

Érték a Szent István Egyetemen megszerzett diploma – ezt pedig dr. Bíró Tibor dékán emelte ki, majd kérte a fiatalokat, hogy tudásukkal Békés megyét gazdagítsák. A talárt és süveget viselő végzős hallgatók nevében Mohai Noémi elmondta: az idő relatív, melynek nyomán az egyetemi évek egyetlen, de nagyon is fontos percnek tűnnek. Az ünnepségen több elismerés is gazdára talált.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Imre György
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!