Sport

2015.07.03. 16:20

Csabai gátak fölött repkedett Baji Balázs

Kisimult arccal, felszabadultan repkedett a gátak fölött az egyik hétközi edzésen Baji Balázs. Nem Mátyásföldön, hanem szülővárosában, Békéscsabán, a Tünde Utcai Sportcentrumban.

Gajdács Pál

— Szeretek itt edzeni, ugyanolyan nyugalom van itt, mint a mátyásföldi Ikarus-pályán — jegyzi meg az Európa-bajnoki negyedik gátfutó, Baji Balázs. — A Szent István Egyetem gödöllői állatorvosi karán most fejeztem be az utolsó ötödik évet, mindössze a gyakorlati félév maradt, de azt elhalasztom, mert most már valóban szeretnék az atlétikára koncentrálni. Ahhoz képest, hogy folyamatosan milyen sűrű, nehéz időszakon vagyok túl, egészen jól kijöttem ebből a fél évből, nem volt különösebb törés, de azért a munkát is beletettem rendesen. Jól ment, de azért érezhetően elfáradtam.

A Békéscsabai Atlétikai Club 26 esztendős atlétája úgy látja, jó úton halad. Az augusztusi pekingi világbajnokságig még kemény, melós időszak vár rá, de a vizsgák befejezése után lekerült róla egy nagy nyomás.

Az edzések monotóniáját hamar megtöri egy verseny, mégpedig a július 7-ei székesfehérvári Gyulai Memorial, melyen kis túlzással világbajnoki mezőny jön össze. A verseny erőssége miatt A és B futamot is rendeznek 110 méter gáton.

A szervezők szerint Baji Balázs olyan kiváló ellenfelekkel küzdhet meg ezen a távon, mint a világbajnok és olimpiai ezüstérmes amerikai Jason Richardson, a 2013-as győztes jamaicai Andrew Riley, a világ idei legjobb 60 gátas idejével (7,45 másodperc) rendelkező kubai Orlando Ortega vagy éppen a kétszeres Európa-bajnok, vb-bronzérmes orosz Szergej Subenkov.

— Szeretnék 13,47-en belül futni (Balázs egyéni csúcsa, egyben országos rekord is, 13,29 másodperc, amit 2014-ben a zürichi Európa-bajnokságon futott), amely egyben olimpiai szint is. Utóbbi elérésére még rengeteg időm van, de Pekingre is már jó ideje megfutottam a szintet. Ha megvan a belépőm Rióra, akkor lélektanilag mégiscsak másképpen futok neki az előttem álló időszaknak. A vébé előtt még jó lenne egy újabb erős viadalon is futni, ami nem baj, ha nem egy Gyémánt Liga-forduló, a lényeg, hogy csak erős riválisokkal vehessem fel a versenyt. A Gyémánt Ligában borzasztóan erős a mezőny, ezt a tavaszi római állomásán is megtapasztaltam. Ott nehéz a dobogó közelébe jutni, míg ennél egy fokkal kisebb kategóriájú eseményen erre nagyobb az esély. Egy érem pedig mégiscsak kölcsönöz némi önbizalmat az embernek. A következő fél évet arra szánom, hogy profi módon felkészüljek a világversenyekre, az olimpiára. Ebben az időszakban komoly fejlődésre számítok, amelyben budapesti edzőmnek, ifj. Tomhauser Istvánnak és a szintén válogatott Európa-bajnoki bronzérmes Kiss Dánielnek is komoly szerepe lesz, akivel nagyon jól kiegészítjük egymást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!