Közélet

2015.07.03. 09:01

Egész nyáron fokozottan ellenőrzik a dinnyeárusokat

A dinnyeszezon indulásával az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és árusokat - közölte a Nébih.

BEOL

Több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A termelő hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről. A szezon indulásával a hatóság szakemberei a nyár további részében is fokozottan ellenőrzik a termesztőket és az árusokat. 

Magyarországon jelenleg körülbelül 5800 hektáron termelnek görögdinnyét, a vetésterület 60 százaléka Dél-Békésben található.

A közlemény szerint az út mellett történő árusítás önmagában nem jelent problémát, ugyanis a jelenlegi szabályozás értelmében, aki a megfelelő hatósági engedélyeket beszerezi, pl. van közterület-foglalási engedélye, az élhet ezzel az értékesítési formával. Őstermelő kizárólag saját termését, míg más vállalkozás – viszonteladóként – vásárolt árut is értékesíthet.

Azonban mindenkire vonatkozik, hogy az áru eredetét igazolnia kell, továbbá a termékeknek meg kell felelniük a forgalmazási minőségszabványokban előírtaknak. Fontos szabály, hogy dinnyét lékelni csak abban az esetben lehet, ha a szükséges eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, valamint a kézmosáshoz szükséges feltételek rendelkezésre állnak.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Nébih
[/caption]

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság kiemelt figyelmet fordít a nyári szezonális termékek ellenőrzésére, különösen – az elmúlt évek piaci problémái miatt – a görögdinnyére. A vizsgálatok komplexek, többek között kiterjednek a forgalmazási minőség szabványoknak való megfelelés ellenőrzésére, a nyomon-követhetőség biztosítására, valamint a származás megfelelő jelölésére is. A fogyasztók és a tisztességes termelők védelme érdekében az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok a nyár további részében is folytatják az ellenőrzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!