Kék hírek, bulvár

2015.05.28. 16:22

Vették-adták az új pszichoaktív anyagot

Új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt állt csütörtökön három férfi a Békéscsabai Járásbíróság elé. A vád szerint vették és adták szert Békéscsabán.

L. B.

Három férfi, F. József, B. Viktor Miklós és K. József Elemér állt csütörtökön ismét a Békéscsabai Járásbíróság, Borbélyné dr. Ács Ildikó elé új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt.

A vádirati tényállás szerint az elsőrendű vádlott, F. József az interneten keresztül vásárolt szert, amit elfogyasztott, és később elhatározta, hogy azzal kereskedni fog. 2013 februárjától havonta vett új pszichoaktív anyagot, amit ismerőseinek alkalmanként értékesített grammonként 5000 forintért. Noha nyáron elfogták, kihallgatták, folytatta a bizniszt, a rendőrség a szüleinél tartott házkutatás során is foglalt le szert.

2013 augusztusában több alkalommal összesen 200 grammot adott el 270 ezer forintért a vádirati tényállás szerint a másodrendű vádlottnak, B. Viktor Miklósnak. Ő aztán azt tovább értékesítette – hogy haszonra tegyen szert – a Kazinczy-lakótelepen K. József Elemérnek, aki a harmadrendű vádlott az ügyben. Ő fogyasztott belőle, és tovább adott S. K.-nak és néhai S. N.-nek is. S. K. volt az a férfi, aki 2013 augusztusában halálra verte kedvesét, S. N.-t.

A csütörtöki tárgyaláson B. Viktor Miklóst hallgatta meg a Békéscsabai Járásbíróság. A békéscsabai férfi azonban sem a rendőrségen, sem Borbélyné dr. Ács Ildikó bíró előtt nem tett érdemi vallomást. Hangsúlyozta: nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Azt elmondta azonban, hogy tudomása szerint nem számít bűncselekménynek a vásárlás. K. József Elemér pedig azt állította, hogy nem a másodrendű vádlottól vette a szert.

Borbélyné dr. Ács Ildikó bíró két tanú vallomását is felolvasta. Az egyik azt állította: a Mokry-lakótelepen, az Északi soron marihuánát vett F. Józseftől, amit el is szívott. Az elsőrendű vádlott ezt alaptalan hazugságnak nevezte, szerinte bosszúhadjárat áll az állítás hátterében. A másik tanú azt mondta, hogy herbált vásárolt F. Józseftől, aki ezt nem tagadta, kiemelte azonban, hogy az nem kábítószer, hanem új pszichoaktív anyag.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!