Közélet

2015.05.28. 10:05

Ejtőernyőzés: békéscsabai siker Moldáviában

A magyar csapat győzelmével ért véget a napokban a moldáviai Kisinyov mellett négy nemzet ejtőernyőseinek részvételével megrendezett célba ugró verseny.

G. P.

A szolnoki Asztalos István és Göbölös Ferenc, a székesfehérvári Mészárovics György, valamint a békéscsabai Krajcsi Pál összeállítású magyar együttes nagy fölénnyel győzött a moldáv, román és bolgár csapatok előtt. Egyéniben Asztalos István 2 centiméteres eredménnyel végzett az első helyen.

— Az időjárás nem fogadta kegyeibe a mezőnyt, erős szél fújt, de ennek ellenére sikerült leugranunk a tervezett hat sorozatot — adott betekintést a moldáviai körülményekbe Krajcsi Pál, aki 19 centivel a tizedik helyen zárt.

— Idén ez volt az első versenyem, az eredményemmel elégedett vagyok. A felkészülésemet Szegeden végeztem, ahol mintegy hetven ugrással igyekeztem gyakorolni.

Krajcsira jelentős feladatok várnak a közeljövőben, tervei szerint a nyáron két világkupán, a júniusi rijekain és a júliusi bledin is ugrik, ahol már nagyobb és erősebb mezőny várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!