Közélet

2015.05.21. 19:45

Hajadon lányok díszítették fel a májusfát

Jelentős érdeklődés mellett rendezte meg a Németvárosi Pünkösd elnevezésű programot szerdán a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat az Apor Vilmos téren.

BEOL

Mittag Mónika, a szervezet elnöke elmondta, az esemény legfontosabb célja a hagyományok felelevenítése, illetve a tradíciók megőrzése a jövő generációi számára.

Ennek érdekében számos szokást, így a pünkösdfa-állítást és a pünkösdi király választását is megidézték a rendezvényen. A pünkösdfát, mint egykoron, most is hajadon lányok díszítették fel színes szalagokkal. Az ünnep ékére emellett luftballonokat erősítettek, azokban pedig nyereményeket érő számokat, illetve az egyik léggömbbe a pünkösdi király koronáját rejtették. Az uralkodó címet végül Balogh Zoltán, az Implom József általános iskola diákja érdemelte ki, aki egy évig viselheti a titulust.

Érdekesség, hogy a fiatalember először nem is akart fára mászni. A hagyományőrző programon részt vettek a németvárosi óvodások is.
Kónya István alpolgármester hangsúlyozta, az önkormányzat elkötelezett a tradíciók megőrzése irányában.

— Napjainkban már nagyon kevés helyen őrzik ily'' módon, ilyen hatékonyan az egykori szokásokat — fogalmazott.

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!