Közélet

2015.04.28. 18:35

Több osztály is helyet kap az új épületben

A Pándy Kálmán kórház új épületében több osztály is helyet kap, a sebészeti tömb használatba vételi eljárásának lebonyolítása pedig kezdetét vette.

P. G.

Megkezdődött a Pándy Kálmán kórház új sebészeti tömbje használatba vételi eljárásának lebonyolítása. Az érintett osztályok átköltözése várhatóan május 31-e után kezdődhet el — közölte a beruházással kapcsolatos keddi sajtótájékoztatón dr. Kövesdi József, az egészségügyi intézmény megbízott főigazgató-főorvosa.

Mint ismert, a projekt 6 milliárd 316 millió 586 ezer forintból valósulhat meg, amihez 90 százalékos forrást nyert el a fejlesztés az uniótól. A már elkészült ingatlan területe 11 ezer 248 négyzetméter, a felújítandó épület területének nagysága 8800 négyzetméter.

Az új, hatszintes épületben a haemodinamikai laboratórium, a központi intenzív osztály, a központi műtő, valamint a mátrix rendszerű hotelszárnyban a sebészeti osztályok, az általános, a baleseti, az ideg-, az ér- és a szájsebészet, illetve az invazív kardiológia kap helyet.


Dr. Kövesdi József kiemelte, a projekt részeként felújítják az eddigi sebészeti tömböt, ahol a gyermekgyógyászati osztály kap helyet a kora- és újszülött intenzív centrummal együtt. A gyermekosztály – vagy ahogy Gyulán sokan hívják, a gyermekkórház – jelenleg a központi épülettől mintegy két kilométerre található, ami bizonyos esetekben nagyon megnehezíti a gyermekek ellátását. A beruházás befejezésével ellenben egy épületbe kerülnek a szolgáltatások.

A következő feladat a használatbavételi eljárás lefolytatása, valamint a működési engedély megszerzése. Ezeknek a beszerzése után megkezdődhet a sebészeti osztályok, a műtők átköltöztetése, az új eszközök használatba vétele.

A 1,1 milliárd forint összértékű orvostechnikai eszközök beszerzéséről a szerződéskötés tavaly szeptemberben megtörtént, leszállításuk, beüzemelésük elkezdődött, és a szükséges betanításokat a nyertes vállalkozók folyamatosan végzik. Előzetesen elkészítettek egy úgynevezett költöztetési tervet is szakemberek, amely szerint annak optimális esetben előreláthatólag június végére kell befejeződnie.

 

Címkék#kisváros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!