Közélet

2015.03.03. 15:26

Szarvasért emléklapot kaptak

Szarvas Város Barátainak Köre minden évben február utolsó szombatján szervezi farsangi bálját az Árpád Szálló dísztermében. A bál legfontosabb, legünnepélyesebb része a „Szarvasért” emlékplakettek és emléklapok átadása.

BEOL

Azok kaphatják, akik kiemelkedő eredményt értek el, sokat tettek Szarvas városért, a Baráti Körért, ill. kiemelkedő eredményeket értek el országos szintű tanulmányi, kulturális, művészeti vagy sportversenyeken, ezzel is öregbítve Szarvas város hírnevét. Ajánlást Baráti Köri tagok, ill. rajtuk keresztül bárki tehet. A felhívás megjelenik a napilapokban, internetes portálokon, fórumokon. A Baráti Kör vezetősége dönt a díjak odaítélésről.

A középiskolai tanulók, egyetemi, főiskolai hallgatók emléklapot kapnak.

2015-ben is érintett volt a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium egy most végzős diákja, illetve egy jelenleg egyetemi hallgató, volt Vajdás diákja révén.

Megyeri Mária a szarvasi Vajda Péter Evangélikus gimnázium 12. B osztályos tanulója. A tanulásban kitűnő szorgalmú, bizonyítványai jeles átlagúak. Sok tantárgyi dicséretet kapott, a 9. és a 11. évfolyamon is tantestületi dicséretben részesült kimagasló tanulmányi munkájáért. Magatartása példamutató. Az osztályközösség aktív, szervező tagja, bárki számíthat a segítségére. Végzős diákként továbbtanulási jelentkezését a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának ipari termék és formatervező szakára adta be.


Angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, matematikából emelt szinten fog érettségi vizsgát tenni. Színes egyéniség, iskolai tanulmányai mellett 12 éve kézműveskedik a Chován Kálmán Művészeti Alapiskolában. Évről évre vesz részt az Országos Kézműves Verseny döntőjében, 2011-ben 3, 2014-ben 2. helyezést ért el. Továbbá 8 éve hip-hop-ozik a Babilon TSE-ben. Számos országos és külföldi verseny résztvevője  volt.

Szalbot Balázs az ELTE ÁJK egyetemei hallgatója részére kiváló tanulmányi munkájáért, országos és nemzetközi szintű kimagasló eredményéért, valamint tudományos munkájáért adták át az elismerést február 28-án.

Balázs 2010-ben Vajda-díjasként érettségizett a Vajda Péter Gimnáziumban. Ezt követően az ELTE joghallgatójaként  a  Mathias Corvinus Collegiumban kezdte el tudományos munkásságát. Tanult a Berlini Humboldt Universitäten, majd a Central European Universityn. Dolgozott az Alkotmánybíróságon, gyakornokoskodott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, a KNP LAW Nagy Koppány Varga and Partners ügyvédi irodánál. Parlamenti gyakorlatot folytatott az Országgyűlés Hivatalában, a Gazdasági Versenyhivatalban és adótanácsadó volt a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt.-nél. Rendszeresen publikál és tart szakmai előadásokat különböző fórumokon. Felsőfokon beszél angolul és németül, tanult franciául, illetve 2 éve tanul kínaiul.


2012-ben Köztársasági ösztöndíjat, 2014-ben Kiemelkedő Hallgatói Teljesítmény Ösztöndíjat kapott. Rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi versenyeken, jelenleg a Jessup Moot Court Competition, Washingtoni Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyre készül. Májustól a heidelbergi Max Planck Összehasonlító Közjogi és Nemzetközi Jogi Intézetnél kutat 4 hónapig.

E tevékenységei mellett még marad ideje sportolni is, teniszezik, teniszedző az ELTE-n.

Címkék#hetes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!