Közélet

2015.02.19. 17:39

Több ezer forintot hagynak a betegek a pénztárnál

Noha a múlt héten – az előzőhöz képest – negyedével csökkent a megbetegedések száma Békés megyében, még mindig minden századik ember keresi fel háziorvosát, influenzás tünetekre panaszkodva. A gyógyszertárakban is nagy a forgalom. Lapunk összegyűjtötte, hogy mekkora kiadással járhat a megbetegedés.

Hírlap-összeállítás

Female pharmacist in her pharmacy with a client

Fotó: Getty Images/iStockphoto

– A becslések szerint 100 ezer emberből 951-en térnek be a háziorvosi rendelőkbe influenzás tünetekre panaszkodva – számolt be dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos. Mint lapunk korábban megírta, Békés megyében még mindig magas az influenza aktivitása: a legnagyobb a békéscsabai járás területén volt, a gyulaiban csökkent, az orosháziban pedig emelkedett. A becsült megbetegedési arány a 6 és 9 év közötti gyermekek körében volt a legnagyobb.

Nemcsak az egészségünket, hanem a pénztárcánkat is megviselheti a betegeskedés, hiszen a munkából való kiesés a fizetést is csökkenti. Éppen ezért sokan nem is mennek el táppénzre, inkább a szabadság terhére betegeskednek. A betegszabadság nem azonos a táppénzzel.

Előbbit ugyanis a munkáltató, utóbbit pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizeti. Betegszabadság a betegség 15 napjára jár, ezt követően jár a táppénz, legfeljebb egy éven keresztül. Nagyon leegyszerűsítve a szabályokat: egy évre 15 nap betegszabadságot lehet kivenni, erre az időszakra a fizetés 70 százaléka jár. Tizenöt napon túli betegségnél jön a táppénz, amely a fizetés 60 százaléka, kórházi ápolás esetén pedig a fizetés fele.

Az influenza kapcsán összegyűjtöttük a tünetek csillapítására szolgáló gyógyszerek árát is. Az egyik legfontosabb a láz csillapítása, ezt 500 forint alatti készítménnyel is meg lehet oldani, de akad ezer forintnál drágább termék is. Sokan esküsznek a C-vitamin hasznosságára. Aszkorbinsavat már 150 forintért is vehetünk, de akad tabletta is, mely több mint 4 ezer forintot kóstál.

Népszerűek még a forróitalporok: ezeket 800 és majd’ 2000 forint közötti áron lehet beszerezni. Köhögéscsillapítót egy-kétezer forintért kaphatunk, orrspray van ezer forint alatt és 1800 forint felett is. A száraz köhögésre felírt köptető 500 és 1700 forintba kerül, a különböző torokfertőtlenítőkért 700-1500 forintot kérnek.

– Még mindig nagy a forgalom, két-három hete egy szinten van. Ha valaki a megfázásos tünetekre visz egy forróitalport, egy köptetőt, egy lázcsillapítót, akkor 3-5 ezer forintot hagy a pénztárnál – számoltak be az egyik békéscsabai patikában. A Magyar Gyógyszerész Kamara  megyei elnöke, dr. Melczer Mária Ágnes elmondta, valóban ezeket veszik a legtöbben, de keresettek a homeopátiás termékek, vitaminok is – megelőzésképp, s már a kifejlett tünetekre egyaránt.

– A lázcsillapító nagyon fontos, ugyanis gyakoriak a nagyon magas, 39-40 fokos hőemelkedések is. Egyesek még így is bátrak, mennek dolgozni, de jobb, ha otthon maradnak. Ha nem kezelik a lázat, nagyon legyengülhet a szervezet, illetve a betegség is elhúzódik – hívta fel a figyelmet.

 

<!-- Több ezer forintot hagynak a betegek a pénztárnál Noha a múlt héten – az előzőhöz képest – negyedével csökkent a megbetegedések száma Békés megyében, még mindig minden századik ember keresi fel háziorvosát, influenzás tünetekre panaszkodva. A gyógyszertárakban is nagy a forgalom. Lapunk összegyűjtötte, hogy mekkora kiadással járhat a megbetegedés. Hírlap-összeállítás Korábbi, influenzával kapcsolatos cikkeink - Minden századik beteg influenzára gyanakszik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!