Közélet

2015.02.01. 08:28

Kalapdobálással zárult az egyetemi diplomaosztó

A Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara gyulai, békéscsabai és szarvasi campusának 227 hallgatója vehette át oklevelét és abszolutóriumát a fürdővárosi sportcsarnokban megtartott szombat délelőtti diplomaosztón.

BEOL

Dr. Tőzsér János rektor köszöntőjében hangsúlyozta, több szempontból is ünnep a diplomaátadó napja.

— Olyan korban élünk, ami a tudásra épül. Biztosak vagyunk abban, hogy az adott szakterületen minden olyan információt megkaptak ahhoz, hogy szakmájukat elkezdhessék, és sikeresek legyenek — fogalmazott dr. Tőzsér János.

Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott kiemelte, a diploma megszerzése egy fontos állomás, de közbülső állomás, amikor nem véget ért, hanem elkezdődik valami.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Imre György
[/caption]

— Békésben a képzett szakemberek a megye fejlődésének a zálogai lehetnek, így a diplomások térségünket is gazdagabbá, erősebbé teszik — tette hozzá.

Dr. Görgényi Ernő polgármester beszédében leszögezte, biztos benne, hogy Békés megyében és Gyulán a felsőoktatásnak van jövője.

— A diploma átvétele vízválasztó, melynek egyik oldalán a tanulással töltött évek állnak, másik oldalán azok a lehetőségek, melyek most válnak elérhetővé, és amelyet az oklevelek is jelképeznek — szólt a nap jelentőségéről.

Dr. Bíró Tibor dékán úgy fogalmazott: a felsőoktatás kulcsszerepet tölt be a megye felemelkedésében, segít azoknak, akik többek és jobbak akarnak lenni. Javaslatára a végzősök felállva tapsolták meg szüleiket.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Imre György
[/caption]

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úgy vélekedett, hosszú út áll a diplomások előtt. Kifejtette, ha a megszerzett tudás és tapasztalat megfelelő motivációval és tenni akarással párosul, nincs félnivalójuk.

A harmadévesek nevében Zacsok Nikolett, a végzősök képviseletében Harangozó Kitti búcsúzott. A diplomaosztó hagyományoknak megfelelően a végzősök kalapdobálásával fejeződött be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!