Börtönben tanított angolt, de átélt katonai puccsot is

Sutyinszki István Kondoroson nőtt fel, aztán Békéscsabán, a Közgében érettségizett. Miskolcon közgazdászként diplomázott, majd az egyik nagy mobiltelefon-gyártó cégnél helyezkedett el. Közreműködött a dolgozók felvételénél állásinterjúk készítésével, miután pedig felépült a gyár Magyarországon, István továbbállt.

Dél-Indiába, Chennaiba vezetett az útja, majd újabb gyárépítés következett, Kínában. Némi kolozsvári kitérő után 2008-09-ben Dubaiban találta magát, aztán Kambodzsába ment, immáron cégfüggetlenül. Önkéntesként hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozott, a szállását és az étkezését is maga fizette. A telefonos cég újra alkalmazta, így 2011-ben Vietnámban találta magát. Később elvégzett egy angoltanári kurzust, és Dél-Thaiföldön hasznosíthatta volna tudását, pedagógiai készségét. Csak közbeszólt néhány robbantás, majd a katonai puccs.

– Most nemzetközi, a legmagasabb szintű jógatanári tanfolyamot végzek Rishikeshben, a jógafővárosban, ahová a Beatles együttes tagjai is jártak. Ha megszerzem a megfelelő képzettséget, újra irány Kambodzsa - mondta.

István éppen a munkájából eredő bizonytalanságok miatt igyekezett félretenni pénzt, így amire kell, arra rendelkezésre áll. Beéri az egydolláros főételekkel, a csillag nélküli szállásokkal.

– Thaiföldön is jobban szeretik az anyanyelvi angoltanárokat, mint a külföldieket, így házalóként kerestem állást – ecsetelte. - Ha megszorultak iskolák, például azért, mert a robbantgatások miatt távoztak az anyanyelvi angoltanárok, akkor volt lehetőség.

A kondorosi világutazó elmondta azt is, állandóan nehéz, megoldandó helyzetekbe kerül. Amitől esetleg más megijedne, számára ez a komfortzóna.

– Voltam tanítási gyakorlaton börtönben, angolt kellett oktatnom – magyarázta. – Felhívták a figyelmemet, hogy itt már a ceruza is fegyver. Ha a rabok beírták a munkafüzetbe, amit kell, akkor el kellett venni tőlük az íróeszközt. Érdekes volt belelátnom, hogy miként készítik a kígyóbort vagy miként működik egy halszószüzem Vietnámban. Kambodzsában gyerekek gyűjtötték a százlábúakat műanyagüvegekbe, nem értettem, hogy miért. Aztán kiderült, hogy otthon borba rakják a százlábúakat, és így házilag egy nagyon sok bajra hatásos gyógyszer készül. Óriási élmény volt végigkövetni azt is, miként készül az igazgyöngy.

Thaiföld északi részét is felkereste Sutyinszki István, Chiang Mai-t térképezte fel. A női börtönbe, jobban mondva annak masszázsrészlegébe is bejutott. Ennek az az érdekessége, hogy a női rabokat thai masszázsra oktatják, és ezt a fegyveres őröktől vigyázva gyakorolhatják is. Sorban állnak – főként a turisták – a szolgáltatásért.

István nem öncélúan járja a világot, igyekszik minden úti állomásáról használható információkat nyújtani az oda utazóknak, arrafelé készülőknek.

A legnagyobb közösségi oldalon megtalálhatók Ázsiai bolyongásai, és innen a blogjára, egyéb helyekre is átlinkelhetnek az érdeklődők. Érdeklődés pedig az ilyen izgalmas témák, egzotikus országok iránt van. Ezt bizonyítja, hogy Istvánt rengeteg helyre hívják élménybeszámolóra, előadásra.

– Kondoroson nőttem fel, a helyi Dérczy Ferenc könyvtár olvasmányai nagyban hozzájárultak, hogy kedvet kapjak az utazáshoz, az egzotikus országokhoz – ecsetelte.

- Több élménybeszámolót is tartottam diavetítéssel együtt a könyvtárban, és ígérem, amikor újra hazajövök az ázsiai bolyongásaim után, akkor az első utam Kondorosra vezet, a szüleim és a könyvtár miatt is. És hogy mi hajtja elsősorban a kondorosi közgazdászt?

– Ha öt szóban kellene összefoglalni a hitvallásomat, akkor így hangzana: élet, munka, önkéntesség, kalandok, utazás. 

És íme néhány kiragadott mondat idén január közepi bejegyzéséből, Delhibe érkezéséről. „Minden rutinra és tapasztalatra szükség volt ahhoz, hogy ezt a napot jelentősebb tortúrák és átverések nélkül kivitelezzem. Kilenc éve nem jártam az országban, és kíváncsian vártam, hogy vajon mit változott ezen a téren. Hát nem sokat. Elképesztően nagy a káosz, tömeg hömpölyög mindenütt, és kreatív lehúzási trükkök egész tárházát vonultatják fel a gyanútlan turistát megkörnyékező, sokszor hivatalosnak látszó személyek.

A reptéren kezdődtek a komplikációk a helyi SIM-kártya megvásárlásakor, amelyhez szükség volt egy útlevélmásolatra, az összes családtagom nevére, otthoni és itteni címemre, igazolványképre, és egy indiai referenciaszemély lakcímére. Miután az itteni ex-kollégámat felhívtuk, és megadta az adatait, megkaptam a kártyát, de csak 40 perc elteltével lehetett aktiválni, miután telefonon fel kellett hívni a központot, és bediktálni az adatokat azonosítási céllal. Ezek után aktív lett a kártyám, ám az egyenleget valahogy csak nem töltötték fel (ekkor már a szálláson voltam). Szerencsére a reptéren kapott papíron rajta volt az ottani üzlet telefonszáma, így a hotel recepciósától elkunyerált telefonnal felhívtam őket, és közöltem, hogy jó lenne, ha feltöltenék az általam befizetett összeget a kártyára.

– Öt perc - mondta az úriember a vonalban, és szerencsére ezután már intézkedett. Miután ez végre megtörtént, még jött a slusszpoén:

Magyarország Indiai Nagykövetsége továbbított nekem egy sms-t, amelyet a mobilszolgáltatótól kapott, benne a telefonszámommal és az aktiváláshoz szükséges teendőkkel. Hogy ezt miként sikerült kivitelezniük a telefonosoknak, fogalmam sincs, mindenesetre küldtem egy sms-t, köszönetképpen a nagykövetségnek is.”