Közélet

2014.12.18. 08:24

Pénteken napsütésre, szombaton esőre ébredhetünk

A hét hátralévő részében igen változékony időre számíthatunk: csütörtökön főként a felhőké, pénteken a napsütésé, szombaton és vasárnap pedig a csapadékos, szeles időjárásé lesz a főszerep.

BEOL

Csütörtökön is sok felhő lesz felettünk, eleinte elszórtan, később inkább csak északkeleten, északnyugaton alakulhat ki kisebb eső. Helyenként szakadozottabbá válik a felhőzet. Estétől azonban ismét beborul és északnyugat felől csapadékosra fordul az idő. Délután 5-10°C közötti hőmérsékleteket mérhetünk – áll az Időkép.hu előrejelzésében.

Pénteken eleinte az ország északkeleti harmadán számíthatunk még esőre, majd mindenhol megszűnik a csapadék, nyugat felől felszakadozik a felhőzet, kisüt a Nap. Északon és a Tiszántúlon felélénkül, felerősödik a szél. Délutánra 9 és 14 fok közé, északkeleten 6-8 fok köré melegszik a levegő.

Hétvégén egy hidegfront hatására kissé változékony, csapadékos, erősen szeles időre van kilátás. Szombaton még marad az enyhe idő, csupán néhány fokos lehűlést hoz a front.

Vasárnap országszerte szeles időre készülhetünk, az északnyugatira forduló szél felerősödik. A felhőátvonulásokból eső, havas eső kialakulására szórványosan számítunk még. A levegő további egy-két fokot hűl, 5-10°C közé melegszik a levegő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!