Közélet

2014.12.16. 16:31

Ezer családon segítettek Békéscsabán

Mintegy 15 ezer kilogramm élelmiszert osztott szét rászorulók között kedden a Békéscsabai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a megyeszékhelyen.

P. G.

Mint azt Pataki Erzsébet megbízott intézményvezetőtől megtudtuk, ezer család részesült a segítségben. Egy-egy csomag egyenként körülbelül 15 kilót nyomott.

Négy kiló lisztet, három kiló kristálycukrot, két liter étolajat, három liter tejet, egy üveg baracklekvárt, háztartási kekszet, egy kiló szaloncukrot, két csomag eperlevél tésztát, egy csomag csigatésztát, egy csomag orsótésztát, illetve egy csomag fodros nagykockát, összesen négyezer forint értékű élelmiszert tartalmazott.

– Arra törekedtünk, úgy állítsuk össze a csomagot, hogy az karácsony előtt a lehető legfontosabb dolgokat tartalmazza – hangsúlyozta a megbízott intézményvezető. A karitatív akció az önkormányzat 4 millió forintos támogatásának köszönhetően valósult meg.

Pataki Erzsébet külön kiemelte, hogy az adományok kiosztásában önkéntesek segédkeztek. A segítők kétharmada a családsegítő és gyermekjóléti központ kliensei közül került ki, egyharmaduk pedig a civil szférából.

A csomagokból a legrászorulóbbak, nehéz helyzetben élő családok, nyugdíjasok, egyedülállók részesültek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!