Közélet

2014.10.16. 16:27

Hazánkban megfékezték a járványt

Az élelmiszer-biztonsági hivatal szerint megfékezték a kérődzőket veszélyeztető kéknyelv-betegség terjedését a szakemberek, de Csongrád és Békés megyében még fenntartják a biztonsági intézkedéseket. Romániában viszont egyre nagyobb méreteket ölt a járvány.

Magyar Hírlap

Megtette a kérődző állatokat veszélyeztető kéknyelv-betegség továbbterjedésének megakadályozásához szükséges intézkedéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölték a MagyarHírlap.hu oldallal. Az érintett állattartó telepen azonnal leölték a fertőzött állatokat, emellett rovarellenes kezelést is alkalmaztak a szakemberek. A kéknyelv-betegséget korábban már kimutatták Romániában, ahonnan két olyan esetet is jelentettek a hatóságok, amely miatt idehaza Békés és Csongrád megyében megfigyelési körzetet kellett kialakítani.

Romániában másfél hónap alatt 1895-re nőtt a fertőzött jószágok száma, s a háziállatok után most két rezervátumban négy bölény is elpusztult – olvasható a román állat-egészségügyi igazgatóság (ANSVSA) legutóbbi jelentésében. Romániában az első megbetegedéseket augusztus 22-én Buzau megyéből jelezték, akkor tizenkét településen 49 fertőzésről írt a Mediafax hírügynökség.

Az ANSVSA adatai arra utalnak, hogy a fertőzés nagy sebességgel és egyre nagyobb területen terjed Romániában. Szeptember 3-án 12 megye 63 településén körülbelül 350 beteg állatról érkezett hír, míg két héttel később, szeptember 19-én huszonkét megye 13 településén már 750 fertőzött állatról tudtak a hatóságok. Kevesebb mint két hét telt el, s szeptember 30-án 23 megye 158 településén már 935-re nőtt a beteg kérődzők száma. Azaz augusztus 22. és október 13. között a betegség már 23 megyét érintett, s 49-ről 1895-re emelkedett a fertőzött állatok száma.

A kérődzőkre veszélyes kór megjelenése óta a román hatóságok megsokszorozták a vizsgálatok számát, a fertőzési gócok húsz kilométeres körzetében ellenőrzési zónákat alakítottak ki, s október 10-től az ország egész területén megtiltották az állatvásárokat. Az állattenyésztőket kötelezték a rendszeres fertőtlenítésre, a gyanús jelekről, érthetetlen pusztulásokról, kényszervágásról értesíteniük kell az állatorvosokat, a szarvasmarha- és juhtenyésztőket, állatszállítókat. Az ANSVSA a megbetegedésekről értesítette az EU tagállamait és az Állategészségügyi Világszervezetet, az OIE-t.

Az EU piacaira szánt állatokkal való kereskedést nem tiltották meg, de speciális feltételeket szabtak: Romániából más országba szállítani csak vágóhídra lehet, azzal a feltétellel, hogy nem beteg az állat, és a szállítást a célország állat-egészségügyi hatósága engedélyezte. A szigorítások akkor szűnnek meg, ha a hőmérséklet három egymást követő napig nem éri el a plusz tíz Celsius-fokot, hűvös időben ugyanis a kéknyelv-betegség kórokozója elpusztul.


 

<!-- Hazánkban megfékezték a járványt Az élelmiszer-biztonsági hivatal szerint megfékezték a kérődzőket veszélyeztető kéknyelv-betegség terjedését a szakemberek, de Csongrád és Békés megyében még fenntartják a biztonsági intézkedéseket. Romániában viszont egyre nagyobb méreteket ölt a járvány. Magyar Hírlap Korábbi híreink a témában - Hazánkban is megjelent a kéknyelv-betegség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!