Kék hírek, bulvár

2014.10.14. 08:49

Százával gyártotta a hamis szótárakat a Békés megyei nő

Hamis szótárakat gyártott egy Békés megyei fuvarozó cég alkalmazottja a kamionsofőröknek, ezzel csaknem 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzői jogok tulajdonosának - az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelést javasol.

BEOL

072022B - Hands flicking through text book.

Egy Békés megyei fuvarozással foglalkozó cég kamionsofőrjei számára kívánt szótárt készíteni, hogy az alapvető idegennyelvi kommunikációt így segítsék. A szótárak elkészítése a menedzsment egyik tagjának lett a feladata.

A nő a nyomdának sokszorosítás céljából elektronikus formában egy kereskedelmi forgalomban lévő kiadványt küldött el. A másolatokra a cég saját nevével és logójával ellátott fedőlapot készítettek és a „Sofőrszótár” címet adták neki. Miután francia nyelvű kiadványra is igény merült fel, egy fordító irodával lefordíttatta, majd ezt is továbbította a nyomdának. A szótárakból 300-300 darab elkészítését rendelte meg, hogy a cég összes kamionsofőrjének jusson - tudtuk meg a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferensétől.

Az anyag egy részét már kiosztották, amikor fény derült arra, hogy a nő a kiadványt a szerző engedélye és hozzájárulása, valamint változtatás nélkül átvette, sokszorosíttatta, ráadásul a cég sajátjaként tüntették fel. Ezzel majd’ 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzőnek.

A NAV pénzügyi nyomozói lefoglalták a fellelhető hamis kiadványokat és az ügyet bitorlás miatt vádemelési javaslattal küldik meg a Szeghalmi Járási Ügyészségnek. A bűncselekmény miatt a törvény akár három évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!