A Lenkey-huszárok is feltűntek Békéscsabán

— Csabát az 1848. évi szabadságharc megkímélte a nagyobb megrázkódtatásoktól, a harcok elkerülték a mezővárost — olvasható Gécs Béla tipográfus, helytörténeti kutató Csabai bírók - csabai históriák című könyvében, ahol a szerző arról is ír, hogy a békés, szelíd természetű csabai nép idegenkedett a katonáskodástól, kiváltképp a háborútól. Az első nemzetőri mozgósítás alkalmával – 1848 júniusában – 1700, fegyverforgatásra alkalmas férfit írtak össze a településen, majd 558 csabai is elindult vasvillával és kiegyenesített kaszával a makói gyülekezőtáborba.
Szomorúság és nagy sírás-rívás volt, amikor július 3-án Szombathelyi Antal első alispán vezérlete alatt Csabáról harangzúgás közben elindult 2000 megyebeli nemzetőr. A csapat három hét elteltével, anélkül, hogy ellenséget láttak volna, sértetlenül hazaérkezett.

A második csabai 2000 fős nemzetőrcsapatnak is kedvezett a szerencse. Vidovszky János és Szucsu Mózes kapitányokkal indult Haan Lajos tábori lelkész is a nagybecskereki gyülekezőtáborba, ahonnét három heti távollét után ők is vérveszteség nélkül tértek vissza. A sors kegyes volt tehát Csabához, emberáldozat nélkül élte át a település a szabadságharc válságos időszakát.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei Csabától távol zajlottak, s úgy tudtuk, a dicső időkről a város nem őriz történelmi emlékeket. Egy 1937-ben felfedett történet azonban a szabadságharc legendás Lenkey-huszáraival kapcsolatos, akik Csabán át vonultak a délvidéki harctérre.
A história Koricsánszky Lajos csabai jegyző (1848) emlékkönyvéből való. Lenkey János huszár százados és Fiath Pompeius honvéd hadnagy, a szabadságharc két dicső nevet szerzett hősének aláírása akkor került az emlékkönyvbe, amikor huszárszázadukkal 1848 nyarán Békéscsabán átvonultak, és egy éjszakára Koricsánszky Lajos jegyző otthonában szálltak meg.

Külön történet – de ez teszi teljessé a két honvédtiszt és a katonák csabai tartózkodását – a század kalandos szökése. A Galíciában állomásozó Württemberg-ezredben szolgáló magyar huszárok a pesti forradalom hírére május 23-án megszöktek és hazaindultak. Lenkey János huszár századost küldték az önkényesen eltávozottak után, ő azonban csatlakozott hozzájuk; átvette a parancsnokságot, és a 130 fős huszárszázad a Kárpátokon keresztül elindult haza. A kis sereg rettenthetetlen bátorsággal, az ellenségtől körülvéve, járhatatlan, vadregényes utakon, éjjel-nappal nehéz körülmények közepette, nyolcnapos bujdoklás után jutott el Magyarországra. Példájukra megindult az idegenben szolgáló magyar katonák szökése „toronyiránt”, amerre a hazát sejtették.

A Lenkey-huszárok Csabán egy éjszakai pihenés után vonultak az alvidékre, ahol hősiesen küzdöttek, és váltak a hazaszeretet jelképévé. Fiath Pompeius az egyik első hősi halottja volt a szabadságharcnak. A 39 éves Lenkeyt saját kezével írott okmányban nevezte ki tábornokká Kossuth Lajos. Nevéhez fűződik az ostromlott Komárom sikeres védelme 1849 tavaszán.

A szabadságharc leverése után Lenkey János tábornok Világosnál került osztrák fogságba. Csak azért nem ítélték bitóhalálra, mert a zilált idegzetű ember a börtönben megőrült. 1850. február 9-én testi és szellemi roncsként távozott az élők sorából. Helyét a 14. vértanú tábornokként jelöli a történetírás, nevét kegyelettel őrzi a nemzet emlékezete.