Hetven éve érte bombatalálat a vasútállomást

A békéscsabai MÁV-palota első emeletén laktak Környeiék 1944. szeptember 21-éig. Béla, aki jó hét évvel korábban, 1937. április 26-án született, édesanyjával foglalatoskodott a lakásban. Az angolok repülőgépekkel támadták a német haderőt, a szovjet front nyomása keletről egyre jobban érződött, szinte már látótávolságból. Így hát nem érte őket váratlanul, amikor 10—11 óra felé megszólaltak a szirénák, jelezve a közelgő légi támadást.

Reszketve, sietve lerohantak a ház alatti óvóhelyre. Igyekeztek a másik házból is, jutott hely mindenkinek a biztonságot jelentő, föld alatti térben. Percek múlva a lakásuk közvetlen találatot kapott, mindenük odaveszett. Kivéve azt a kis széket, ami szinte hozzánőtt, azt kapta fel Béla, és szaladt vele a pincébe. Ez a szék maradt meg mindössze, amit mindvégig megőrzött, és ma is előkereshetné a lakásban, de nem áll fel a kanapéról, nehezére esik a mozgás, és inkább folytatja a történetet, ahogy ennyi idő után emlékszik. Például arra, hogy a mellettük lévő lakásban egy fiatal lány nem akart biztonságos helyre húzódni. Nem élte túl a támadást, meghalt a romok alatt. Ott lakott a házban Szabó Laci — emlegeti Környei Béla —, az egykori tévés a Kékfényből, meg az öccse, Gyuri, úgy négy évvel idősebbek nála, ők is lemenekültek az óvóhelyre. Bizony, ha az épület nagyobb bombát kap, a pince sem bírta volna, beszakad, és ki tudja, marad-e ott élő ember.

— Keresztapám, Víg József volt a forgalmista a vasútállomáson — élezi emlékezetét a ma Szegeden, egy Derkovits fasori társasház első emeletén élő Béla bácsi  —, amikor közeledtek a repülők. — Tudja, a családunkban  mindenki vasutas egyenruhába bújt, a nagyapám, az édesapám, a nagybátyáim, mind-mind a MÁV-hoz szegődtek. Apám kiment a Horthy Miklós útra, egy áteresz előtt állt, amikor a másik oldalon becsapódott egy bomba. Nem sokkal később géppuskaropogás hallatszott egy alacsonyan szálló gépről.

A háborús csapás nem tartott tovább tíz percnél. Elpusztította a vasútállomás melletti Kakas szállót a benne lakó német katonákkal együtt. Félig lebombázták a Jaminába vezető betonhidat, a másik fele járható maradt. A földdel egyenlővé vált a Kolozsvári utcai katolikus templom. (Évtizedek múltán, a kilencvenes években építettek helyette újat.) Állítólag találat érte a németek lőszerszállítmányát is, ami az állomáson vesztegelt a vagonokban. Sínek, vasúti kocsik hevertek romhalmazban, bár sok szerelvényt kihívtak a gyulai vonalra, számítva a közelgő támadásra. Azelőtt Baját, Bácskát ugyanígy légitámadás ért, tudták, Csaba felé húznak a gépek.

Az óvóhelyről kimerészkedők elé lesújtó látvány tárult a lassan oszladozó porfelhőből. Szinte csoda, hogy délután megindult a vasúti forgalom, miután mindenki, aki szolgálatban volt, helyrehozott két vágányt.

Édesanyjával a nagyszülőkhöz, az Arany János utcába igyekezett a második osztályos elemista Környei Béla, majd csatlakozott hozzájuk édesapja is. Két-három hét elteltével az Aradi utcába költöztek, hogy ne legyenek tovább a nagyszülők terhére. Legalább is így rögzültek az események a gyermeki fejben.

— Igaz, már „ két hetes korban járok” — viccelődik Béla bácsi, már csak azért is, hogy bocsánatos bűn legyen, ha valamiben tévedne, ennyi idő után. S hogy ne felejtse: az Irányi utcai iskolába járt. A frissen kezdődött tanévet nem szakította meg a háború. Édesanyja dolga a háztartás volt, igaz, néha varrogatott ennek-annak. Közben egyik fordulat követte a másikat, jöttek az oroszok, a németek bombáztak, a nagyapja csinált is a házuk alá egy földbe vájt óvóhelyet. Amikor az oroszok megjelentek, a nőket elvitték mosni egy ideiglenesen felállított mosodaszerűségbe. Édesanyját is beosztották oda néhány napra. Az oroszok egy-két hét után tovább mentek, és addigra elvonultak a németek is.

Gondolnánk, hogy a bombázások, sűrű géppuskaropogások között az élet is akadozott Békéscsabán. Ám Környei Béla másképp emlékezik, elsőként egy pékségre a közelben, ahol mindig kaptak friss kenyeret, másutt tejet, húst, ami kellett. Nemigen akadozott az ellátás. Amúgy pedig érződött, hogy mennek kifelé a háborúból, ezt írták az újságok, erről szólt a rádió.

A vasúttól indult, és onnan vonult nyugdíjba

Környei Béla a békéscsabai híd- és vízműépítő technikumban érettségizett, majd a budapesti műszaki egyetemen tanult. A diploma átvétele után a Szegedi Vasúti Igazgatóságnál kopogtatott munkáért. A MÁV először a szentesi főnökség vasútépítési részlegéhez, a békéscsabai építésvezetésre helyezte. Pontosabban: a Tisztatenyő-Békéscsaba vasútvonal százhúsz kilométeres pályáját építették 1963-64-ben.

Két évvel később, 1966. január 1-jétől már Szegeden, az ottani igazgatóság építési és pályafenntartási osztályának műszaki ellenőrévé nevezték ki. Közben megnősült, a felesége egy békéscsabai védőnő, Dessewffy Veronika lett. Két gyermekük született, Béla 1968-ban, Krisztina 1971-ben. Unokái: Bence, Zsófi, Szilárd és Bálint. Környei Bélának a vasúttársaság volt az első, egyben utolsó munkahelye.

Két évvel később, 1966. január 1-jétől már Szegeden, az ottani igazgatóság építési és pályafenntartási osztályának műszaki ellenőrévé nevezték ki. Közben megnősült, a felesége egy békéscsabai védőnő, Dessewffy Veronika lett. Két gyermekük született, Béla 1968-ban, Krisztina 1971-ben. Unokái: Bence, Zsófi, Szilárd és Bálint. Környei Bélának a vasúttársaság volt az első, egyben utolsó munkahelye.

-->