Közélet

2014.09.14. 17:11

Indiánmegszállás az Élővíz-csatornán

A Viharsarki Sasok szárnyaltak, és meggyőző teljesítménnyel nyerték meg a szombaton immáron hetedik alkalommal megrendezett Indián Kenu Túlélő Versenyt. Az Élővíz-csatornán tartott játékos megmérettetésen tizenhat csapat, köztük egy-egy bajai és makói négyes is részt vett.

P. G.

A Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület által életre hívott esemény a három közép-békési várost, Békést, Békéscsabát és Gyulát köti össze.

A 33 kilométeres evezés során a versenyzőknek minden évben körülbelül húsz állomáshelyen kell különböző feladatokat megoldaniuk, ügyességükről, tudásukról kell számot adniuk.

Az idén sem volt ez másként, azonban a szombati program ezúttal néhány szempontból eltért az eddigiektől. A csapatok ebben az évben Gyuláról startoltak, és új kihívások is vártak rájuk.

Ami viszont nem számított rendhagyónak, hogy az előző esztendőkhöz hasonlóan a hétvégi eseményre is megeredtek az ég csatornái, megteremtve a túlélő verseny „igazi” hangulatát.

[caption id="" align="alignleft" width="370"] Fotó: Kiss Zoltán
[/caption]
Az észak-amerikai jelleget pedig az biztosította, hogy a csapatok indián jelmezbe öltöztek, vagy indián harci színeket festettek magukra.

Az első helyen ezúttal a Polgár Ferenc, Juhász Andrea, Koppányi László, Kiss Csaba alkotta Viharsarki Sasok elnevezésű csapat ért célba 3 óra 53 perc 23 másodperces idővel.

A második helyen a Somogyi Zsolt, Seller László, Fábián Marianna, Paulcsik János összeállítású négyes végzett 4 perc 8 másodperccel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Szabó János, Kálmán Kata, Szigeti Béla és Kiss Gábor állhatott fel 4 perc 10 másodperc 25 másodperces idővel.

A győztes csapat tagjai kérdésünkre elmondták, nagyon jól érezték magukat, bár a 33 kilométeres táv teljesítése egyáltalán nem volt könnyű. Nekik egyébként a feladatok közül az íjászkodás tetszett legjobban, elsősorban azért, mert az illett legjobban a versenyhez.

Sós Imre, a Zerge Ifjúsági Túrasport Egyesület elnöke kiemelte, legfőbb céljuk, hogy játékos, könnyed formában népszerűsítsék az Élővíz-csatornát, s ezzel párhuzamosan felhívják a figyelmet annak értékeire. A civil vezető külön szólt azokról a fiatalokról, akik önkéntesként segítették a program megszervezését.

[caption id="" align="alignleft" width="370"] Fotó: Kiss Zoltán
[/caption]
Kálmán Tibor, Békés sportreferense kifejtette, nagyon szívesen álltak a megmérettetés mellé, hiszen az ráirányítja a figyelmet a sportágra és a természeti különlegességekre.

A díjakat Csapó Géza, a ''70-es évek kajakkirálya és Balázs László békési önkormányzati képviselő adta át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!