Közélet

2014.09.01. 13:51

A tanévkezdéssel együtt a Zebra Zsaruk is munkába állnak

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság először 2005-ben szervezte meg a Zebra Zsaru programot. Ennek keretében minden év szeptemberében és májusában közlekedési ismeretekkel rendelkező általános iskolás diákok segítik társaikat és szüleiket több gyalogos-átkelőhelynél.

BEOL

A Zebra Zsaruk rendőrökkel teljesítenek szolgálatot. A tanórák kezdete előtti időszakban, negyed 8 és háromnegyed 8 között biztosítják az átkelést a forgalmasabb utak mellett lévő intézményeknél. A 2014/2015-ös tanévben a megyében 11 iskola vesz részt a programban.

Emellett a rendőrkapitányságok 10 helyszínen biztosítanak az iskolakezdés idején fokozott rendőri jelenlétet. További 25 intézménynél polgárőrök, illetve településőrök ügyelnek a diákok biztonságára.

[caption id="" align="alignleft" width="370"] Fotó: police.hu
[/caption]
A helyi kezdeményezés mellett a rendőrség országszerte folytatja a gyermekek és fiatalok szabályos közlekedésre nevelését, illetve a bűncselekmények megelőzését, az áldozattá válás elkerülését célzó programjait.

A 2008. szeptember 1-jén megkezdett „Az iskola rendőre” program folytatódik a 2014/2015-ös tanévben is. A tanévkezdés idején a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a városi kapitányságok bizottságai minden intézménybe eljuttatják azt a plakátot, melyen az iskola rendőrének nevét és elérhetőségét tüntetik fel.

Ezen kívül egyéb hasznos kiadványokkal is segítik a tanulók szabályos közlekedésre nevelését, a bűncselekmények megelőzését, a gyermekek veszélyhelyzetekre való felkészítését. A „SuliMoped” program ebben a tanévben az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is folytatódik.

A tantervi órakereten kívül október 1-jétől az országban 720 nyolcadik osztályos tanuló szerezhet segédmotor-kerékpáros vezetői engedélyt. A több mint 20 éve működő D.A.D.A. programban az általános iskolások bűnmegelőzési tárgyú foglalkozások sorozatán vesznek részt.

A középiskolások a 2014/2015-ös tanévben felfrissülő ELLEN-SZER program segítségével kapnak információkat a kábítószerek és új pszichoaktív szerek káros hatásairól, a biztonságos internetezésről és egyéb, a bűncselekmények, valamint az áldozattá válás megelőzése érdekében fontos szabályokról.

Működik a 2013-ban indult iskolai bűnmegelőzési tanácsadói szolgálat is. Békés megyében az idei tanévben előre láthatólag a bűnmegelőzési tanácsadók létszáma 3-ról 5-re bővül.

Feladatuk a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, mind sértetti oldalon, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!