Sport

2014.08.21. 18:44

Kicsik és nagyok szelték a habokat a Körösön

Szarvason, augusztus 20-án délelőtt immáron 26. alkalommal rendezték meg a Szent István napi Körös távúszást.

BEOL

Délelőtt 10 órakor a 2000 méteres távot teljesítők (15–49 éves fiúk-férfiak) rajtoltak el az Önkormányzat üdülője elől. Összesen 120 résztvevő szelte a Holt-Körös 25 Celsius fokos vizét, ami átlagos mezőnyt jelentett.

A viadalra a határon túlról is érkeztek vendégek, így itt voltak a temesváriak, de a vajdasági Magyarkanizsáról is többen jöttek el a Körös-parti városba, és volt spanyol valamint brit résztvevője is a megmérettetésnek.

Az első célba érkezőnek, a Békéscsabai Előrében versenyszerűen úszó szarvasi Nagy Noéminak, csupán 13:36 percre volt szüksége a táv teljesítéséhez. A leggyorsabb fiúnak a temesvári Epure Alex bizonyult. Miután mindenki teljesítette a távot — csak egy kisfiú és nagypapája szállt ki a vízből idő előtt —, idén is megrendezték a legkisebbek 50 méteres versenyét, keresztbe a Körösön.

Az eredményhirdetés végén Szirony Pál főszervező azzal búcsúzott el a résztvevőktől, hogy jövőre is visszavárják őket Szarvasra, de már egy új szervező stábbal, mert a generációs múltra visszatekintő rendezvény továbbvitele érdekében most ennek is eljött az ideje.

Eredmények. 10 éves korig. Fiúk (6 induló): 1. Nistor, Darius (Temesvár), 2. Pribelya Mihály (Gyomaendrőd), 3. Orovecz Krisztián (Debrecen). Lányok (6): 1. Papp Annemarie (Temesvár), 2. Gonda Panna (Mezőtúr), 3. Kiss-Csabai Nóra (Mezőkövesd).

11–14 évesek. Fiúk (28), dr. Réthy Vilmos-emlékverseny: 1. Epure, Alex (Temesvár), 2. Almási Bence (Magyarkanizsa), 3. Ganyecz Zalán (Szarvas). Lányok (11), Janurik György-emlékverseny: 1. Popov, Snezsana (Temesvár), 2, Gojkov Klára (Magyarkanizsa), 3. Kratochvill, Matea (Temesvár).

15–19 évesek. Fiúk (17): 1. Beherovic Enis (Magyarkanizsa), 2. Molnár Gergő (Szarvas), 3. Beherovic Ervin (Magyarkanizsa). Lányok (8): 1. Nagy Noémi (Szarvas), 2. Sucan, Larisa (Temesvár), 3. Pribelya Krisztina (Gyomaendrőd).

20–29 évesek. Férfiak (13), Klenk Gusztáv-emlékverseny: 1. Valach Dávid (Békéscsaba), 2. Szabó Balázs (Békéscsaba), 3. Méhes Áron (Békéscsaba). Nők (2), Simonné Szőlősi Magdolna-emlékverseny: 1. Sántha Erdő Judit (Szeged), 2. Kerti Ida (Szarvas).

30–39 évesek. Férfiak (18): 1. Tímár Attila (Békéscsaba), 2. Gesztesi László (Szarvas), 3. Balázs Tibor (Szarvas). Nők (4): 1. Balázs Henrietta (Szarvas), 2. Sucan, Ana-Ema (Temesvár), 3. Szelényi Andrea (Szarvas).

40–49 évesek. Férfiak (13): 1. Ádám Tibor (Mezőtúr), 2. dr. Papp István (Vác), 3. Medvegy István (Szarvas). Nők (3): 1. dr. Hanyecz Katalin (Szarvas), 2. Péntek Andrea (Szeged), 3. Szelényi Nóra (Szarvas).

50–54 évesek. Férfiak (2): 1. Apatóczki István (Hódmezővásárhely), 2. Kéki Sándor (Mezőtúr). Nők (2): 1. Palásti Anna (Csongrád), 2. Bencsikné Kurucz Klára (Szarvas).

55–59 évesek. Nők (2): 1. Mészáros Etelka (Zenta), 2. Molnár Ágnes (Szarvas). 60–64 évesek. Férfiak (6): 1. Tóth László (Hódmezővásárhely), 2. Molnár Endre (Hajdúböszörmény), 3. Rohony Lajos (Budapest). Nők (3): 1. Juhászné Tóth Margit (Békéscsaba), 2. Szitó Zsuzsanna (Szarvas), 3. Novodomszky Jánosné (Szarvas).

65–69 évesek. Férfiak (6): 1. Sreten, Nicolin (Törökkanizsa), 2. Herbály Kálmán (Mezőtúr), 3. Sümeghy László (Mezőhegyes). Nők (1): 1. dr. Kocsor Ferencné (Békéscsaba). 70 év felett. Férfiak (2): 1. Melkuhn Dezső (Szentes), 2. Eszenyi László (Csongrád).Nők (2): 1. Klenk Józsefné (Szarvas), 2. Kovács Lukácsné (Debrecen). 

Gyermekek, 50 méter. Fiúk (6): 1. Harmat Csongor (Magyarkanizsa), 2. Cannings Ádám (Szarvas), 2. Samu Brúnó (Budapest). Lányok (1): 1. Lukács Aliz (Szarvas).

Különdíjak. Legfiatalabbak: Király Dóra (Mezőtúr), Orovecz Krisztián (Debrecen). Legszebb korúak: Kovács Lukácsné (Debrecen), Melkuhn Dezső (Szentes).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!