Sport

2014.07.29. 15:13

Tizenhárom óra alatt teljesítette a távot a főtörzsőrmester

Pepó János tűzoltó főtörzsőrmester is helyt állt a 25. jubileumi eXtreme Man verseny keretében megtartott hosszú távú triatlon országos bajnokságon. A békéscsabai hivatásos tűzoltó idén már másodjára teljesítette a nem mindennapi távot.

BEOL

A Nagyatádon megrendezett viadal 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és maratoni futásból állt, amit Pepó János 13 óra 23 perc alatt teljesített. A tűzoltó főtörzsőrmester elárulta, a levegő nem volt ugyan olyan forró a nagy napon, de magas páratartalma nem könnyített a sportimádó gárda helyzetén.

Több mint hatszázan vágtak neki a versenynek, Pepó János idén már másodszor állt rajthoz. Elsőként Nagyváradon teljesítette a nem mindennapi versenyt, idejét pedig a mostani nagyatádi megmérettetésen rögvest meg is javította.

Elmondta, igazi próbatétel volt most is a táv, az első résznél, a gyékényesi tóban jól ment az úszás, de a 180 kilométeres kerékpáros szakaszon már derékfájással küzdött. Az utolsó próba a maratoni futás volt; ami szintén komoly fizikai állóképességet és kitartást követelt meg – írja honlapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!